Hullámvasúthoz hasonlóan változott idén a széljárás a piacokon, az év első felében raliztak a tőzsdék, majd nyáron falba ütközött az emelkedés azzal párhuzamosan, hogy a befektetők elkezdték árazni a dezinfláció lassulását és a tartósabban magasabb kamatszintet. A fejlett piacokon jelentősen csökkent az inflációs ráta az év első felében, azonban ahogy közeledünk a jegybanki célszintekhez, úgy válik egyre lassabbá a folyamat, ami felerősítette azokat a várakozásokat, hogy még egy jó ideig velünk maradhatnak a magas kamatok. Ezen a narratíván az sem segített, hogy az olajárak elkezdtek a felfelé tendálni azt követően, hogy Szaúd-Arábia meghosszabbította önkéntes termeléscsökkentését, Oroszország pedig az exportkorlátozását. Mindeközben a kötvénypiacon is beindult az eladási hullám, ami a kötvényhozamok megugrásához vezetett – ez is nyomás alá helyezte a tőzsdéket az elmúlt hónapokban. Mindehez jött még hosszá az izraeli-palesztin konfliktus fellángolása, ami további bizonytalansági faktort jelent a piacok szempontjából.
A fontosabb tőkepiaci eszközök közül kiemelkedik a narancslé és a bitcoin, mindkettő értéke több mint duplájára nőtt az év eddigi részében, vagyis jelentősen felülteljesítők voltak az alábbi listán szereplő többi eszközhöz képest.
Az is látszik, hogy a vezető részvényindexek még az elmúlt hónapokban látott korrekció ellenére is szép pluszban vannak az idei évben, a magyar piac ráadásul igen előkelő helyen szerepel a maga 28 százalékos emelkedésével.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!