Itthon is bőven lehetett pénzt keresni
Nagy emelkedés volt idén a magyar tőzsdén, a BUX index 30 százalékot emelkedett, a hazai nagypapírok közül 79 százalékos emelkedéssel a Magyar Telekom volt a sztár, de nyilván a legnagyobb indexsúlyú részvény, az OTP vitte a hátán a piacot, a magyar bankpapír árfolyama 38 százalékot emelkedett. A blue chipekre nyilvánvalóan nagyobb figyelem esik, de volt élet idén bőven azokon túl is, a kisebb papírokat tömörítő BUMIX index közel 41 százalékot emelkedett idén, és több mid- és smallcapben is nagy ralit láthattunk, ezek közül is kiemelkedik az Opus, Appeninn, BIF hármas, három számjegyű emelkedéssel.

Amit azonban az idei árfolyamelmozdulások részben elfednek, azok az olyan heves árfolyamugrások, amikből többet is láttunk idén, mutatunk párat.
Duna House
A DH árfolyamrakéta március elején indult, akkor 415-ről egy nap alatt 516 forintra ugrott az árfolyam, ami az azt követő hetekben tovább emelkedett, június elejére meg is volt az új történelmi csúcs 760 forinton, vagyis
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!