Portfolio signature

Megtudtuk: ezeken a részleteken áll vagy bukik Rogán Antal mesterterve

Lezárult az állami ügyek mobilra költözéséről, a digitális állampolgárságról szóló szabálycsomag társadalmi egyeztetése, majd a tervezetet be is nyújtotta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az Országgyűlésnek. Ebből kevés technikai konkrétum derült ki, az igazi újdonságokat a tavaszra ígért részletszabályok rejtik – tudtuk meg piaci forrásokból. Fontos egyeztetések zajlanak és következnek, a program több banánhéjon is elcsúszhat. A 2025. januári indulás a piaci szolgáltatások esetében már most is tarthatatlannak tűnik. A rendszerfejlesztések egyes becslések szerint akár több tízmilliárd forintba fájhatnak a piaci szereplőknek, emellett díjat is fizethetnek majd az államnak egyes szolgáltatásokért.

Jön a DÁP

Rogán Antal október közepén jelentette be a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP), majd pár héttel később a miniszter egy háttérbeszélgetésen bemutatta a program első körös három alapvető célját:

mobilra költözik az igazolvány, az aláírás és az ügyintézés.

A tárcavezető egy fiktív állampolgár esetén keresztül bemutatta, hogy miért lesz jó digitális állampolgárnak lenni:

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést! Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat! Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!

További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés