A 4iG Csoport vezérigazgatója, Fekete Péter december 13-án adta át a vállalatcsoport 50 millió forint értékű adománylevelét, illetve a vállalatcsoport eszköztámogatását a Semmelweis Egyetem rektorának, Dr. Merkely Bélának, valamint az Egyetem rektorhelyettesének és a Gyermekgyógyászati Klinika Igazgatójának Dr. Szabó Attilának.

„A 4iG tagvállalatai számos sikeres projektet vittek végbe az elmúlt években a hazai egészségügy digitalizációjában. Bízunk benne, hogy a vállalatcsoport által biztosított eszközök és szolgáltatások közvetlen és közvetett formában is hozzájárulhatnak az intézetben zajló gyógyító munkához. Hiszünk abban, hogy a jövő nemzedéke a legfontosabb befektetés.” – mondta az adománylevél átadásakor Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója.
Az adományozással a 4iG Csoport a Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai és Tűzoltó utcai részlegeit
- informatikai eszközökkel és szolgáltatásokkal,
- az intézményben zajló kutatási munkát, betegirányítást segítő digitális eszközökkel,
- a kutatási munkában és a gyermekellátásban használt VR eszközökkel
támogatja, emellett a 4iG részt vesz egy új digitális oktatócentrum kialakításában is, ahol az orvos- és medikusképzés mellett a tartós otthoni ellátást igénylő gyermekek szüleinek képzése is zajlik majd jövő évtől. Az anyagi és eszköztámogatás mellett a cégcsoport munkavállalói önkéntes munkájukkal is segítették a Klinika karácsonyi készülődését.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy az adományként kapott digitális eszközök, hardverek a betegellátást és az orvosegészségtudományi oktatást is segítik. A felszereléseket a diagnosztikában, a terápiában, a betegek oktatásában és a távfelügyeletben is hasznosítják majd. „A Semmelweis Egyetem kiemelkedően teljesít a betegellátásban, az oktatásban és a kutatásban is Közép-Európa vezető egyeteme. Mindhárom területen a digitalizáció a jövő útja.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.
Hogyan segíti a VR a klinikai kutatásokat?
A klinika kutatócsoportja aktívan keresi a technológiai újdonságok felhasználási lehetőségeit a gyermekgyógyászatban. A csoport kimutatta, hogy a virtuális valóság segít enyhíteni a súlyos beteg gyermekek kezeléseinek pszichológiai hatásait. Az ilyen speciális igényekre tervezett játékok és szoftverek fejlesztésében segít a VR felszerelés.
A klinika másik fontos kutatási iránya a gyermekek MR vizsgálatokra történő felkészítése: Maga a vizsgálat fájdalommentes, azonban megterhelő és ijesztő lehet a fiatal páciensek számára. A VR abban segíthet, hogy a virtuális élmény segít egy hozzászoktatási folyamat felépítésében, mely csökkenti a vizsgálattal járó stresszt a betegeknél.
A 4iG által most átadott virtuális valóság felszerelések ezeket a kutatásokat segítenek felgyorsítani.
Az eszközök adományozása mellett a cégcsoport munkavállalói önkéntes munkájukkal is támogatják az intézményt.
Az önkéntes program résztvevőinek szerepét a klinikával történő egyeztetés mentén, az intézmény szükségletei alapján jelölik ki. Eddig két alkalommal, novemberben és decemberben kollégáik karácsonyi díszeket készítettek, majd ezekkel dekorálták az intézmény Bókay és Tűzoltó utcai épületeit, ezzel csempészve ünnepi hangulatot a betegek és a dolgozók életébe.
(x)
Címlapkép forrása: CZERKL GABOR
Döntöttek a magyarok: itt a friss mobilbanki rangsor, komoly visszaesést és nagy menetelést is láthattunk
1,5 csillagos szárnyalásra is volt példa.
Megszólalt a pénzügyminiszter és a jegybankelnök: nagy változást akarnak a magyarok megtakarításainál
Kiderültek a kormány céljai a hazai tőkepiaccal kapcsolatban.
Elképesztő látvány: olyan alacsony a vízállás a Dráván, hogy lazán átsétálhatsz rajta
Történelmi mélypont közelébe apadt a Dráva.
Teljesen szétverik az orosz árnyékflottát Magyar madarai
Már 159-nél tart a semlegesített hajók száma.
Hszi Csin-ping drámai figyelmeztetése: elveszíthetjük az ellenőrzést a mesterséges intelligencia felett
Csaknem harminc ország csatlakozott egy olyan új szövetséghez.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Itt csukott szemmel is lehetett 19 százalékot kaszálni – Mutatjuk a legsikeresebb magyar befektetéseket
A legjobbak több mint 60 százalékot rakétáztak!
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
Hiába drágultak tovább a lakások, öt nagyvárosban mégis könnyebb lett a vásárlás
A lakások 2026-ban sem lettek olcsóbbak, az országos nettó átlagkereset azonban olyan ütemben emelkedett, hogy a vizsgált hat nagyvárosból ötben kevesebbet kell dolgozni, hogy lehessen megvásár
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.
Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait
Komolyan veszik a zöldítést.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


