Az AirlineRatings.com az értékelés során számos tényezőt vesz figyelembe, mint a súlyos balesetek, a közelmúltban bekövetkezett halálos balesetek száma, a légiközlekedés irányító és iparági szerveinek ellenőrzései, a nyereségesség, az iparág vezető biztonsági kezdeményezései, a pilótaképzés szakértői értékelése és a flotta életkora.
Kis előnnyel, de átvette idén az első helyet az Air New Zealand a világ legbiztonságosabb légitársaságainak listáján a Qantastól, amely sok éven át őrizte vezető pozícióját. A Qantas megítélését ronthatta az év során a negatív sajtóvisszhang a járattörlések és a jegyeladási botrány miatt, ami fogyasztóvédelmi eljáráshoz, és a vezérigazgató távozásához vezetett. Az Air New Zealand kapcsán az AirlineRatings.com kiemelte, hogy a légitársaság számtalan díjat nyert, és a biztonság széles spektrumában kiemelkedő teljesítményt nyújtott, példaként említve, hogy a legnehezebb időjárási körülmények között tevékenykedik, amelyek próbára teszik a pilóták képességeit. Wellington például a világ egyik legszelesebb repülőtere, Queenstown pedig hatalmas navigációs kihívást jelent.
Jól szerepeltek a közel-keleti légitársaságok is a listán, az európai légitársaságok közül pedig a Finnair végzett az élen.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARÁCSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!