
A közelmúltban újabb fontos állomásához ért a hazai energiaátállás, amikor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az első engedélyt önellátó villamosenergia-termelő egység létesítésére. Utóbbi viszonylag új fogalom, amely csak 2024 januárjában került be a villamosenergia-törvénybe. Definíciója szerint
- az önellátó termelő egység csatlakozási teljesítménye meghaladja a 0,5 megawattot (MW),
- közcélú hálózatba nem táplálja be az általa megtermelt villamos energiát,
- hanem azt az ugyanazon csatlakozási ponton csatlakozó felhasználó fogyasztja el,
- de az energia más felhasználóval, illetve vételezővel is megosztható vagy számára értékesíthető.
Ahogy a MEKH is rámutatott, az új kategória hazai megjelenése illeszkedik ahhoz a világtrendhez, mely szerint
egyre inkább teret nyernek a decentralizált termelési módok,
és a felhasználók a közcélú hálózatból vételezett energia mellett a maguk által megtermelt villamos energiát is felhasználják ellátásukhoz.
A beruházó (engedélyes) a prémium autóipari beszállító MONO-Ipolyfabric Fafeldolgozó Ipari Kft., míg a kapcsolódó tanácsadási, tervezési, engedélyezési, valamint kivitelezési munkálatokat a Vertesz Elektronika Kft. (meghatalmazott) végezte.
A projekt barnamezős beruházás keretében valósul meg, és tetőre telepített napelemes technológiát alkalmaz, emellett a rendszernek része egy akkumulátoros energiatároló is
- mondta el lapunknak Flamich Péter, a Vertesz ügyvezető igazgatója, betekintést engedve a projekt részleteibe.
A naperőmű névleges teljesítőképessége 1,68 MW, (a DC-teljesítmény mintegy 2,1 MWp), az akkumulátoros energiatároló teljesítménye 600 kilowatt (kW), kapacitása 600 kilowattóra (kWh) - az első hazai önellátó termelőegység üzembe helyezése 2025. július végén várható.
A Mono-Ipolyfabric 2021 decemberében kereste meg a Verteszt azzal, hogy érdekelné őket egy, a saját fogyasztásukat részben kiszolgáló naperőmű telepítése, tekintettel a már akkor is jelentős energiafelhasználásukra, valamint a gyártókapacitás folyamatban lévő bővítésére. A Francois Bandura által 1986-ban alapított Mono-Ipolyfabric 800 fő dolgozói létszámmal a környék legnagyobb foglalkoztatója. A vállalat évente fél millió autóba szállít belső dekorációs elemeket, köztük olyan márkáknak, mint az Aston Martin, Range Rover vagy Lamborghini éves villamosenergia-felhasználása a 9 gigawattórát (GWh) közelíti.

Székhelye Ipolytölgyesen található, ami Pest megye legkevésbé fejlett régiói közé tartozik, más jelentősebb felhasználó híján viszonylag távol az iparterületeken megszokott masszív villamosenergia-infrastruktúrától és energiabőségtől. Emellett a MONO Group filozófiájában a fenntarthatóságnak, a környezettudatosságnak és az innovációnak is fontos szerepe van, ezért a vállalat célja az volt, hogy a lehető legnagyobb teljesítményű önellátó erőmű kerüljön kialakításra, hogy a lehető legtöbb energiát tudja magának előállítani. Vagyis ez esetben a termelendő napenergiát teljes egészében az engedélyes fogja elfogyasztani, az más felhasználó felé nem kerül megosztásra vagy értékesítésre.
Bár egy ilyen erőmű nem táplál vissza a hálózatra, mégis gyors és jelentős hatást képes gyakorolni a hálózatra, hiszen
felhősödés esetén az engedélyes hálózati vételezése megugrik, ami az érintett szakaszon hirtelen terhelésnövekedést eredményez.
Igaz, a felhasználó hálózati energiaigénye elméletileg akár az önellátó termelő egységtől függetlenül is megugorhat, ez a fogyasztásdinamika elméletileg létrejöhetne akár normál üzem közben is (például ha egyszerre kapcsolják be a gépeket), de ez egyáltalán nem jellemző - nem úgy, mint az időjárásfüggő megújuló források alkalmazása esetén, ahol viszont tipikusnak mondható.
Ezért a projektet úgy kellett megtervezni, hogy a műszaki kialakítás garantálja, hogy a középfeszültségű hálózatra csak korlátozott és szabályozott visszahatást gyakorol az erőmű, illetve termelési viszonyainak változásai - mondta Flamich Péter. Az előírás szerint bizonyos időn belül a dinamika nem haladhat meg egy bizonyos mértéket (4 percen belül 1 MW-nál nagyobb változás nem történhet a hálózaton), amihez gyakori mérési mintavételezésre és gyors szabályozási beavatkozási lehetőségre van szükség az erőműben.
Ennek érdekében a Vertesz a Műszaki Egyetem villamos energetika tanszékével együttműködve kialakított egy olyan műszaki koncepciót, amelyben egy, a naperőművet kiegészítő jól szabályozható akkumulátoros energiatároló - és a megfelelő irányítástechnika - képes az időjárás hirtelen változásaiból eredő fluktuációt úgy kompenzálni, hogy a középfeszültségű hálózatot ne zavarja ez a hatás.
Az irányítástechnika figyelembe veszi
- a fogyasztási viszonyokat,
- a naperőművek termelési viszonyait, továbbá bizonyos mértékben
- a környezetben várható változásokat is
- és ennek megfelelően tölti, illetve süti ki az akkumulátort.
Tehát - bár az irányítástechnikai rendszer képes az úgynevezett energiashiftelésre - ez esetben nem egy hagyományos, ütemezett tárolói funkcióról van szó, a tároló nem a fogyasztási görbe optimalizálását szolgálja, ahol sokkal lassabbak a beavatkozási folyamatok. A naperőmű újdonsága nem csak az, hogy ez az első ilyen engedélyezett termelő egység Magyarországon, hanem
az alkalmazott műszaki megoldás - az erőmű tárolóval megoldott kompenzációs szabályozása - is úttörő jellegű.
Újszerűsége, illetve az ezzel összefüggő, az érintett szereplők mindegyikét érintő műszaki kérdések és kihívások következtében az erőmű engedélyeztetési folyamatának időigénye körülbelül egy év volt. A helyzetet némileg az is bonyolította, hogy a beruházás keretében két naperőművet kellett engedélyeztetni és építeni, mivel a gyár két külön helyrajzi számon helyezkedik el és két külön csatlakozási ponttal rendelkezik.
Az engedélyeztetés során a beruházás üzleti tervét is le kellett tenni az asztalra, amit a Vertesz - az elvárásnak megfelelően - független közgazdasági szakértő bevonásával teljesített.
A naperőmű-beruházás várható megtérülési ideje hozzávetőleg 5 év.
A rendszer összességében a gyár éves energiafogyasztásának megközelítőleg a negyedét fedezik majd. A számítások szerint a naperőművek elméleti éves termelésének mintegy 90%-a hasznosul majd helyben - a kifejezetten ennek maximalizálását célzó energiatároló alkalmazása nélkül is, vagyis utóbbi létesítése ebben az esetben nem volt indokolt, de ez a későbbiekben változhat, ha az akkumulátorárak tovább esnek.
A beruházás másik kézenfekvő előnye a kibocsátáscsökkentési hatás. Az autógyártók rendszeresen auditálják beszállítóikat, akikkel szemben ma már alapvető elvárás a karbonlábnyom csökkentése.
A napi működést érintő különféle megoldásokkal, így a termelési időszakok és meglévő eszközök átszervezésével vagy akár a tárolókapacitás bővítésével tovább optimalizálható az energiafelhasználás és növelhető a helyben megtermelt energia hasznosítási aránya, amivel az engedélyes tevékenysége még hatékonyabbá tehető. Ezeknek a lehetőségeknek a vizsgálata jelenleg is folyamatban van.
A Vertesz az üzembe állását követően is felügyeli a rendszer működését a műszaki adatok monitorozásával, illetve ellenőrzésekkel. Ezek a háttérszolgáltatások a vezérlés-, illetve az üzembiztonság fenntartásának, valamint az aktív energiagazdálkodásnak is feltételei.
Ami az önellátó termelő egységek piacának hazai kilátásait illeti, a benyújtott engedélykérelmekről, illetve a folyamatban lévő eljárásokról a MEKH nem adhat tájékoztatást. A Vertesznél egyértelműen az érdeklődés és kereslet erősödését tapasztalják, és a cégnek van másik, önellátó termelő egység engedélyeztetési ügye is folyamatban, így Flamich Péter szerint ez a szegmens Magyarországon is bővülés előtt áll.
A Vertesz Elektronika Kft. fő profilja méréstechnikai és távvezérlő-, az energiafelhasználás optimalizálását, illetve a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növelését lehetővé tevő energiagazdálkodási termékek, rendszerek fejlesztése, gyártása, értékesítése egyedileg vagy projekteken keresztül. A cég piacvezető szerepet tölt be Magyarországon, de termékeit a világ számos más országában is használják.
A Vertesz a bábolnai önkormányzattal karöltve részt vett az első hazai működő energiaközösség kialakításában is, az energiaközösség szoftveres platformját szállítva. Ugyancsak a közelmúlt fejleménye, hogy a társaság június végén átadta a TITÁSZ számára gyártott négy nagy középfeszültségű hálózati energiatárolót vezérlő, szintén újdonságnak számító központi irányítástechnikai megoldását.
Címlapkép forrása: 2017 VCG
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Kiadta a parancsot Donald Trump: útnak indultak az amerikai atomtengeralattjárók Oroszország irányába
Megelégelte a fenyegetőzéseket.
Többszöri halasztás után elindult az űrbe a SpaceX Crew-11 legénysége
A legénység egyes tagjainak közel egy évet kellett várnia.
Új szakaszba léphetnek a béketárgyalások: javaslatot tett Volodimir Zelenszkij
Egyenesen Vlagyimir Putyinnak üzent.
Óriási hibát azonosítottak a ChatGPT-ben: azonnal lépnie kellett az OpenAI-nak
Kínosat bakizott az AI-vállalat.
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.