Soha nem látott légkondihullám söpör végig Magyarországon is, aminek egy nagy nyertese van
Üzlet

Soha nem látott légkondihullám söpör végig Magyarországon is, aminek egy nagy nyertese van

A hőhullámok példátlan keresletet gerjesztenek a légkondicionáló berendezések iránt Európában és ezzel együtt Magyarországon is, ez pedig új lehetőségeket teremt a készülékgyártók és exportőrök számára is - különös tekintettel egy ország számára.

A kínai gyártók már  az idén nyári hőhullámok előtt a légkondik iránti európai kereslet növekedését érzékelték a kínai háztartási elektromos készülékek szövetségének a Xinhua állami hírügynökség által ismertetett adatai szerint.

Egészen a legutóbbi időkig az európaiak nem kapkodtak a légkondicionáló berendezések után, így a klímák itteni elterjedtsége (19%) jelentősen alulmúlta a globális átlagot (37%), nem beszélve az észak-amerikai (78%), azon belül az egyesült államokbeli (90%) értékről (2022, IEA). A helyiségek hűtése még mindig csak körülbelül 0,6%-át tette ki az Európai Unió teljes lakossági energiafelhasználásnak 2023-ban (Magyarországon pedig még ennél is kisebb részét, körülbelül a 0,4%-át).

Annak, hogy az európai piac eddig lényegében ellenállt a légkondicionálók terjedésének, több oka is van, például a koros ingatlanállomány, a bérlakások nagy aránya, a jelentős áramköltségek, illetve mindenekelőtt az, hogy

korábban a kontinens klimatikus viszonyai nem támasztottak komolyabb hűtési igényt.

A világátlagnál kétszer gyorsabb felmelegedés, illetve a tartósan magas nyári hőmérsékletek, valamint az egészségi kockázatokkal kapcsolatos növekvő aggodalmak - továbbá a gázpiaci bizonytalanságok - hatására azonban a helyzet kezd megváltozni a többnyire fűtésre is használható klímaberendezések piacán.

A China Daily cikke szerint a szövetség adatai alapján a kínai légkondicionálók exportja az EU-ba és Nagy-Britanniába összesen 1,39 milliárd dollárt tett ki 2025 első öt hónapjában, ami 20,25%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A kínai márkák értékesítései több európai piacon is növekedést mutattak. A Hisense közlése szerint a cég 2025 első féléves eladásai Olaszországban több mint 20 százalékkal nőttek,

Magyarországon pedig megduplázódtak.

A Midea európai értékesítései 35%-kal ugrottak meg 2025 első felében a 2024-es év azonos időszakához képest (Franciaországban 68%-kal), a Gree pedig a mesterséges intelligenciával működő, energiahatékony modellek iránti igény tartós növekedéséről számolt be. A Hisense Europe légkondicionáló részlegének vezérigazgatója, Feng Xuezhi úgy véli, a kínai gyártók az áralapú versenyről egyre inkább az értékvezérelt stratégiákra térnek át a háztartási gépgyártás területén is, és egyre inkább alacsony karbonkibocsátású, hatékony és intelligens megoldásokkal vétetik észre magukat.

A klímák magyarországi terjedése már a 2010-es években kiemelkedően gyors volt uniós szinten is. A témáról rendelkezésre álló legutóbbi hivatalos adatok a KSH 2022-es népszámlálási eredményeiből származnak. Ezek szerint légkondicionáló berendezés (amely akár fűtésre is használható) a hazai lakott lakások 28%-ában volt megtalálható 2022-ben, jelentős területi különbségek mellett. Ez 4 milliós lakott lakásállománnyal számolva mintegy 1,1 millió működő klímaberendezést jelent Magyarországon.

2023-ban közel 300 ezer új klíma (vagyis levegő-levegő hőszivattyú) került - nem csak lakossági - értékesítésre Magyarországon, a hőszivattyús berendezéseket forgalomba hozó vállalatok körében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által indított hőszivattyú-adatgyűjtés szerint, így 30% fölé emelkedhetett a penetráció. (Az Európai Hőszivattyú Szövetség - EHPA - jelentése a milliós darabszámtól messze elmaradó összesített értéket tartalmaz a magyarországi hőszivattyú állományra vonatkozóan, ebbe azonban a levegő-levegő hőszivattyúk valószínűleg nem értendők bele.)

Kivételesen jó alkalmat biztosít a téma megismerésére és átbeszélésére a Portfolio immár hagyományos őszi energetikai csúcsrendezvénye, a Portfolio Energy Investment Forum.

A 2024-es és idei hazai piaci folyamatokról egyelőre nem sok tudható, de feltételezhető, hogy ha lassabban is, a hazai klímaberendezések száma tovább bővült. Az EHPA adatai szerint a klímaberendezések európai értékesítései 2023 után 2024-ben is csökkentek, ami illeszkedik a szélesebb hőszivattyú-piaci eső trendbe. Az értékesítések csökkenése miatt az európai gyártók jelentős leépítésekre is kényszerültek az idei év első felében.

Az iparági szervezet értékelése szerint az európai hőszivattyú-piac esésének három fő oka van:

  • az állami támogatások csökkenése,
  • a fogyasztói költési hajlandóság gyengülése a gazdasági nehézségek miatt, valamint
  • a földgáz alacsony, észszerűtlenül támogatott ára, illetve a villamos energia adóztatása.

Az EHPA szerint ahhoz, hogy egy - fűtésre (is) használható - hőszivattyú jó befektetés legyen,

az áramnak maximum kétszer annyiba kellene kerülnie, mint a gáznak.

Az iparág abban bízik, hogy a következő, 2027 utáni új hétéves EU-költségvetés, valamint - ahogy az Euractiv rámutat - a jövőre várható uniós fűtés-hűtés stratégia fokozza a megújuló energiaforrások, az energiahatékonyság, illetve az elektrifikáció támogatását, ezzel a szektornak is segítséget nyújtva.

Címlapkép forrása: daikin

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Holdblog

New York, te kommunista...

Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet