Portfolio signature

Rég láttunk ilyet a Richternél - Mi lesz az árfolyammal?

Az elemzői várakozásokhoz képest jelentősen elmaradó harmadik negyedéves eredményekről számolt be a Richter ma reggel közzétett gyorsjelentésében, ami ritkán fordult elő mostanában a cégnél, így kellemetlen meglepetésként érheti a befektetőket. További negatívum, hogy a menedzsment kissé lefelé módosította az idei évre vonatkozó várakozását is. Jó hír viszont, hogy a cég közlése szerint egy átmeneti lassulásról van szó. Az eredmények csökkenésében egyébként nagy szerepe volt a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásának, valamint a general medicines üzletágban tapasztalható ellátási problémáknak és készlethiánynak, viszont a Vraylar továbbra is növekszik, a nőgyógyászati üzletág pedig erős lendületet mutat, kétszámjegyű bevételnövekedést ért el.

Rég nem látott meglepetést okozott a Richter ma reggel közzétett gyorsjelentésével, igaz, most a negatív irányba, a július-szeptemberi időszakra ugyanis az elemzői várakozásoktól jelentősen elmaradó számokat közölt a cég, ami rég nem történt meg. Az árbevétel 7 százalékkal, a bruttó fedezet és az első számú eredményességi mutató, a tisztított EBIT több mint 12 százalékkal, az adózott eredmény pedig 22 százalékkal múlta alul az elemzői várakozások mediánját.

varakozasoktabla

A cég közleményében átmeneti lassuló dinamikáról ír a harmadik negyedévre, hozzátéve, hogy az alapvető készítmények esetében több kihívással szembe kellett nézni. A devizaárfolyamok most kedvezőtlenül hatottak, de az árfolyamhatások kiszűrésével számítva is elmaradtak az éves tervtől.

Mindezek fényében a Richter módosította éves előrejelzését:

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést! Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat! Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!

További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés