Folyamatos fejlesztés nélkül nem megy: ez a sikeres vállalkozás titka
A Magyarmet Finomöntöde Kft. beszerelésre kész acélöntvényeit mára a világ számos országában használják fel a feldolgozóipar különböző ágazataiban, mivel a társaság az elmúlt évtizedekben egyike lett a világ vezető precíziós öntödéinek.
Az MMG Automatika Művek 1981-ben indította el a precíziós öntvények gyártását Bicskén. Én már akkor kohómérnökként dolgoztam itt. A céget 1993-ban a privatizálás során egy német vállalat vásárolta meg, a MAGYARMET bekerült a csoport öntvénygyártó üzletágába. 2003 októberében vásároltam vissza a céget, amiben az OTP Bank volt a segítségemre. A kapcsolat azóta is töretlen
- mondta Győri Imre, aki több mint 35 éve vezeti a társaságot. A vállalat bicskei központjában jelenleg 210-en dolgoznak, tavaly pedig nyitottak egy üzemet Sárbogárdon is, ahol 25 főt foglalkoztatnak. "A technológiai felszereltségünk a kis- és középszériájú egyedi termékek gyártására alkalmas, nagy szériás autóipari, vagyis több százezres vagy milliós darabszám nálunk nem jöhet szóba. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha megtalálnak valami izgalmas megkereséssel, azonnal nemet mondunk. Mi gyártjuk például 2015 óta a BMW-csoport részére a Mini Cabrio tetőtartó alkatrészét. Ahhoz azonban, hogy más nagy autógyártók felé is tudjunk nyitni, a feltétel egy teljesen automatizált, új üzem létrehozása lenne, melynek megvalósításához az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett új programok segítséget nyújthatnak" - jegyezte meg az ügyvezető igazgató, aki szerint a siker titka a folyamatos fejlődés, fejlesztés.
Bizonyos folyamatokat és technológiai lépéseket robotokkal és automata gépekkel végeznek, ezek körét szeretnék a jövőben bővíteni.
A profilunk miatt lehetetlen a gyártástechnológiát teljes mértékben automatizálni, de tervezünk egy olyan üzemet, ahol nem lesz élőmunka, mindent a robotok csinálnak majd
- mondta ifjabb Győri Imre, aki 2014-ben kezdett bele egy olyan fejlesztésbe, amely egyedülálló gyártástechnológiával ötvözte a Magyarmet sok évtizedes fémöntési tapasztalatát. Egy 3D nyomtatással foglalkozó német cégnél szerzett gyakorlat után a családi vállalkozás is 3D nyomtatással kezdett foglalkozni, ez és az erre a technológiára épülő rapid prototípusgyártás lehetővé teszi, hogy a vevő akár két-három héten belül beszerelésre kész alkatrészt kapjon kézhez.
Úgy gondolom, az öntödék halmozottan nehéz helyzetben vannak, sok az előítélet, az a negatív kép él a fejekben, hogy egy öntöde olyan, akár a pokol kapuján léptünk volna be. De ez nem így van. Egy fémipari üzemnek nem kell feltétlenül koszosnak, nehezen elviselhető munkahelynek lennie. Mi a fizetés mellett a szép, otthonos környezettel tudjuk megfogni a munkavállalókat
- jegyezte meg az ifjabb Győri Imre, hozzátéve, hogy sok fiatal tehetséges mérnökre lenne szükség náluk is. "Az OTP Business Nagykövet Program kiváló lehetőség volt számomra, hogy kapcsolatokat építsek. A cél ugyanis az, hogy átvegyem egyszer a cég vezetését, de a jó cégvezetőnek kell, hogy legyenek jó szakmai és üzleti kapcsolatai" - mondta ifjabb Győri Imre. A vállalkozás banki kapcsolattartója, Goldschmidt Andrea, az OTP bicskei fiókjának vezető tanácsadója elmondta, már amikor először hallott az OTP Business Nagykövet Programról tudta, hogy a területről a Magyarmet Finomöntöde Kft.-nek kellene indulnia a pályázaton.
Szoros a kapcsolat az üzem és a pénzintézet között, és azt gondolom, ez a jövőben sem fog változni. Az üzleti terveiket megosztják a bankkal, mi pedig próbáljuk a leghatékonyabb segítséget nyújtani számukra ezek megvalósításában
- tette hozzá.
TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

