Az Erste Bank Hungary a hitelállomány jelentős növekedését tervezi a mikro-, kis és középvállalati üzletágban - mondta Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozási üzletág-vezetője szerdán Budapesten a hitelintézet sajtóbeszélgetésén.
Sokéves csúcsra emelkedett a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg ugyanis háromból két cégvezető tervez valamilyen fejlesztést a követő egy év során - derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatásának adataiból. A Portfolio április 18-ai Hitelezés 2018 konferenciáján hazai kkv-k vezetői mutatják be beruházási elképzeléseiket és finanszírozási tapasztalataikat, ne maradjon le az eseményről!
Egy éve nyitotta meg első magyarországi boltját a Naturhouse. A táplálkozási tanácsadással foglalkozó, spanyol hátterű cég 2017-ben új üzletet nyitott, és további terjeszkedéssel számol. Az egészségtudatos táplálkozás és a fogyókúrás termékek továbbra is komoly piacot jelentenek világszerte.
Háromból két ember kis és középvállalkozásnál dolgozott 2016-ban is, vagyis a szektor gazdasági súlya megkérdőjelezhetetlen, azonban az lényegesen kisebb a számuk alapján képviseltnél - állapítható meg a KSH most megjelent "A kis- és középvállalkozások helyzete hazánkban" című kiadványa alapján. A legújabb adatokból megtudhatjuk, mit tudnak felmutatni a kkv-k a nagy vállalkozásokkal szemben.
Kilencedik alkalommal adták át a Pegazus Díjakat, amivel a legdinamikusabban fejlődő magyar kis-és közepes vállaltok munkáját ismerik el. A Pegazust idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió szerint ítélték oda az adományozók, objektív szempontok, pénzügyi mutatók alapján. A Pegazus Díj médiatámogatója a Portfolio.
A héten robbant a hír, hogy a Magyar Posta csomagküldési limitet vezet be két termék esetében a jövő héttől visszavonásig az év végi forgalom felfutására készülve. Kérdéseinkkel megkerestük ezért a postát, ahonnan érkezett válasz, csak a kérdéseinkre nem kaptunk válaszokat.
Több lábon álló nemzetközi mentorprogramot indít az OTP, jelentették be egy ma reggeli sajtótájékoztatón. Az akcelerátor programból kikerülő legjobb cégekbe be is fektetnének.
A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel. A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni - mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára egy keddi háttérbeszélgetésen.
Felismerni a váltás szükségességét legalább olyan nehéz a családi cég életében, mint megtalálni az alkalmas utódot és szervezetet. Hiába tipikusak a helyzetek, sőt a hibák, sok családi vállalkozás vezetője mégsem lép időben, és saját cége csapdájába kerül.
Annyira gyors léptékben terjed és fejlődik a digitális technológia, hogy nehéz tartani azzal a tempót. Pedig a korszerű technológia alkalmazása elengedhetetlen, a kisvállalkozások számára is, ha versenyképesek akarnak maradni, vagy új piacokat akarnak felfedezni, esetleg külföldön szeretnének terjeszkedni. A Pénzcentrum szervezésében a Google Magyarország támogatásával neves szakértők segítségével adunk hasznos tippeket a hazai kkv-k digitális képességinek fejlesztéséhez, az internet adta lehetőségek kiaknázásához, illetve ahhoz, hogy legmodernebb technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, támogathatják, tehetik még hatékonyabbá külföldi piacra lépésüket.
Elindult a próbaüzem Miskolc legújabb éttermében. A Pizza, Kávé, Világbéke névre keresztelt belvárosi hely iránt hónapok óta hatalmas az érdeklődés, hiszen az Anyukám mondta tulajdonosai állnak mögötte.
Facebook-oldalán jelentette be a 13. kerületi Laci!Konyha! étterem, hogy jövő hét pénteken nyit ki utoljára. Az újító magyar konyhájáról ismert hely állandó szereplője (volt) az éttermi toplisták élmezőnyének.
A hazai cégek sokat profitálnak az online eszközök (webshop, online fizetés) adta lehetőségekből: azon magyar exportőrök közül, akik ezeket használják a nemzetközi kereskedelemben, 75% számolt be bevételnövekedésről, míg nemzetközi társaik esetében ez az arány csupán 58% - derül ki a Future of Business felmérés legújabb kiadásából. A meggyőző számok ellenére a nemzetközi kereskedés világszerte kihívást jelent a kisvállalatoknak, épp ezért csak kevesen végzik ezt a tevékenységet.
Örök kérdés, hogy a klasszikus munkavállalói létből menekülni vágyók, saját vállalkozás alapítását fontolgatók mibe is vágjanak. Persze nem mindegy, hogy mihez ért az ember, de az sem, hogy milyen területeken lehet kisvállalkozóként szép profitot elérni.
A magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez hozzájárult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének, versenyképességének javítására tett intézkedések kedvező hatása - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek.
Varga Mihály szinte a semmiből 10 milliárd forintos programot jelentett be pénteken, amit a kormány az állami költségvetésből a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására biztosít. Az érdeklődő cégtulajdonosoknak most a 30 oldalas pályázati felhívásból és a 26 oldalas általános útmutatójából foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.
Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Az Orangeways azzal számol, hogy idén mintegy 15 százalékkal nő árbevétele a tavalyi nettó 700 millió forint után - közölte a személyszállítással foglalkozó társaság az MTI érdeklődésére.
A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte szerdán a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
A Magyar Posta 2016-ban 17,7 millió csomagot kezelt, ami 1,96 millió darabbal, 12,4 százalékkal több a 2015. évinél, az idén 12,5 százalékos csomagvolumen-emelkedéssel számol az e-kereskedelem dinamikus növekedése miatt - mondta a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten.