bankok

Dicséri a bankokat az MNB, most még többet hitelezhetnek

A Piaci Hitelprogramban (PHP) résztvevő bankok 2016-ban jelentős mértékben túlteljesítették vállalt kkv-hitelnövekedésüket. Annak érdekében, hogy a bankok hitelezési vállalásaikat emelni tudják, a Monetáris Tanács a PHP második szakaszának elindításáról határozott - írja az MNB közleményében.

Pár nap, és megmenekülhet a világ legöregebb bankja

Pár napon belül megoldódhat a világ legöregebb bankjának mizériája, a források szerint az Európai Bizottság engedélyezni fogja az olaszok negyedik legnagyobb bankjának, a Monte dei Paschinak az állami kimentését - számol be a hírről a Reuters.

Nagy versenyre készülnek a bankok a magyar lakáshitelesekért

Június 1-től pályázhatnak a bankok a "minősített fogyasztóbarát lakáshitelek" minősítés elnyerésére, az MTI által megkérdezett bankok támogatják a jegybanki kezdeményezést, mivel így magasabb lehet a szolgáltatási színvonal, ugyanakkor erős versenyre számítanak.

Senkit nem érdekel már az olaj és ezt a bankok is érzik

A 12 legnagyobb befektetési bank nyersanyag-kereskedéssel foglalkozó üzletágának bevétele 29%-kal csökkent 2017 első negyedévében, ami egy évtizede nem látott mélypontot jelent. A visszaesést nagyrészt az energiaszektor gyengélkedésével lehet magyarázni.

Az év befektetése vagy biztos bukás most az FHB?

Két héten belül nyilvános vételi ajánlatot fognak tenni az FHB Jelzálogbank bizonyos részvényeire a takarékszövetkezetek - gyakorlatilag csak ennyit tudunk arról, mi lesz az FHB-részvényekkel. A legnagyobb jogi bizonytalanság a vételárat övezi, aminek kiszámításával kapcsolatban legalább négyféle verzió létezik, és 527 forinttól 694 forintig terjed a sáv. Most 570 forint környékén mozog az árfolyam.

Kivezetik az FHB-t, jó pénzt kaphatnak a részvényesek

A magyar tőzsde fejlődése szempontjából szomorú, a takarékszövetkezetek integrációja felől nézve viszont logikus lépés az FHB tegnap este bejelentett kivezetése a tőzsdéről. A meglévő kis- és nagyrészvényesek, köztük a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, egy hónapja megjelent KZF Vagyonkezelő viszont nagyot nyerhetnek, ugyanis számításaink szerint közel 640 forintos, vagyis a tegnapi záróértéknél 20%-kal magasabb áron vásárolhatják fel részvényeiket a takarékok. Ugyanakkor ebben a számításban van némi jogi bizonytalanság.

Egymillió okostelefont fertőztek meg a bankrabló hackerek

Egymillió okostelefont fertőztek meg a bankrabló hackerek

Egy csapat kiberbűnöző androidos telefonokon keresztül támadta meg az orosz bankrendszert, összesen egymillió készüléket sikerült megfertőzniük. A nyugat-európai bankrendszer lett volna a következő célpontjuk, de letartóztatták őket.

Milliós bírságot fizethet pénzmosás miatt a Citigroup

Közel 100 millió dolláros bírság megfizetésébe egyezett bele a Citigroup, miután a hatóságok pénzmosási ügyben vizsgálódtak a bank ellen. A vád szerint a nagybank a pénzmosási szabályokat megszegve vett részt az USA és Mexikó közötti pénzutalásokban - írja a Financial Times.

Új vezető a magyar Erste Banknál

Új vezető irányítja május közepétől az Erste Bank mikrovállalkozásokkal foglalkozó területét - közölte a társaság.

Pár hónap, és aknamezővé válhat a kötvénypiac

A MiFID 2. januári életbe lépésével a befektetési piacon belül a kötvénypiac is jelentős változásokra készülhet. Az egyik ilyen, hogy a vállalati kötvényértékesítéseket is szigorítanák és már nem fog működni a korábbi modell, ahol bizonyos befektetőket előnyben részesítettek az értékesítések során a bankok. Bár így több esélyük lesz a lakossági befektetőknek is a vásárlásra, kérdés, hogyan tudják majd ezeket a több száz oldalas dokumentumokat az új MiFID előírásainak megfelelően három oldalasra csökkenteni - számol be a hírről a Financial Times.

Félelmetes árnyékvilág döntheti romba a világ második legnagyobb gazdaságát

Félelmetes árnyékvilág döntheti romba a világ második legnagyobb gazdaságát

Nemhogy a GDP-nél, még a hagyományos hitelek növekedésénél is gyorsabban hízik a kínai árnyékbankszektor. Ezzel összefüggésben ellenőrizhetetlen méretű lufi fújódik az ingatlan- és építőipari szektorokban, romlik a bankrendszer stabilitása, és még a piramisjátékozás térnyerése is gyorsul. A kialakult helyzetért jelentős részben pont a jegybank felelős, amely meg akarta állítani az ország túlzott eladósodását, a szabályozói beavatkozás viszont eddig úgy tűnik, fordítva sült el. Az árnyékbankok annyira beették magukat a világ második legnagyobb gazdaságába, hogy egy újabb közbelépés láncreakció-szerű összeomlást indíthat el.

A lakásárak miatt jön a következő bankválság?

Egyre több országban aggódnak a befektetők az emelkedő lakásárak pénzügyi stabiliátásra gyakorolt hatásai miatt. Ausztráliában az S&P emiatt minősített le most bankokat, Kanadában pedig a Moody's hasonló lépését követően a közelgő gyorsjelentésekben figyelik ezt kiemelten a befektetők.

Miért ér 10 000 forintot az OTP?

A héten két elemző is beleszeretett az OTP-be, a Citi és a Morgan Stanley is közel 10 000 forintos célárat hozott ki elemzésében, megnéztük, miért ilyen optimisták a magyar bank részvényeire.

Fellélegezhetnek a bankok, visszatáncol a Trump-kormány

A Trump-kampány egyik nagy ígérete volt, hogy kettéválasztják a hagyományos és a befektetési bankokat, tegnap viszont az amerikai gazdasági miniszter, Steven Mnuchin egyértelműen elhatárolódott az ötlettől.

Negatív kamat a betétekre? Na ne!

Magyarországon jogszabály tiltja a bankoknak, hogy negatív kamatlábat alkalmazzanak a lakossági betéteknél. Nyugat-Európa sok országában nincs ilyen korlátozás, náluk azonban egyszerűen nem merik meglépni ezt a bankok. A holland jegybank most figyelmeztetett ennek banki nyereséget romboló következményeire.

Fordult a kocka az FHB-nál

A hitelezési veszteségek visszaesésének köszönhetően közel 1 milliárd forinttal javult egy év alatt az FHB Jelzálogbank eredménye az idei első negyedévre - derült ki a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentéséből. Ismét nyereséges lett a bank, de a 279 millió forintos adózott eredmény még mindig nagyon alacsony, 2%-os évesített tőkearányos megtérülést (ROE) jelent.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.