A Várnegyedbe költözik az NGM és a Belügyminisztérium
A Belügyminisztériumot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot a budai Várnegyedben helyezi el a kormány, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Belügyminisztériumot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot a budai Várnegyedben helyezi el a kormány, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az adóigazgatás reformjának részeként jövő évtől bevezetnék az áruházak online készletnyilvántartásának NAV-hoz való bekötését - értesült a Figyelő. A lap szerint a belügyi tárcánál már folynak is az ezzel kapcsolatos munkálatok.
A nemzetgazdasági miniszternek, a belügyminiszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adott feladatot a kormány a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-kártya és az útlevél szerepét fokozatosan átvevő e-kártya megvalósításával kapcsolatban a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat értelmében. A tervek szerint az e-kártya már jövő nyártól használható lesz a kormányablakokban.
Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán.
A nemzeti fejlesztési miniszter a Belügyminisztériumot jelölte ki a magyar-szlovák összekötő földgázvezeték építéséért és üzemeltetéséért felelős Magyar Gáz Tranzit Zrt.-ben az állami tulajdonosi jog gyakorlójának 2020. december 31-ig, a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint.
Molnár Zsolt, a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke hétfő délelőttre összehívta a testület ülését, amelyen a magyar tisztségviselők amerikai kitiltását szeretné tisztázni -írja az Index. Az ülésre meghívót kaptak a magyar titkosszolgálat vezetői mellett Lázár János és Pintér Sándor is.
Szeptemberben az idei év legmagasabb szintjére, 900 millió forintra ugrott a Belügyminisztérium EU Önerő Alapjából jóváhagyott támogatások volumene az elmúlt egy hét döntései alapján - derül ki az egyik minapi kormánydokumentumból. Ez persze nem véletlen annak tükrében, hogy a forráshiányos helyi önkormányzatoknak, illetve önkormányzati társulásoknak október 1.-ig van lehetőségük benyújtani az idei költségvetés terhére a rendszerint néhány százmillió forintos önerő-kiegészítésre vonatkozó kérelmet. Idén eddig összesen már több mint 7 milliárd forintnyi támogatást hagyott jóvá az említett Alapból Pintér Sándor tárcavezető.
Augusztus első napjaiban újra átlépte a kétszázezer főt a közfoglalkoztatottak száma - számol be róla szombati cikkében a Magyar Nemzet. Ennek fő oka az, hogy augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét. A téli közfoglalkoztatás áprilisi véget érésével egyik hónapról a másikra mintegy 100 ezer fővel esett a közfoglalkoztatásban állók állománya. Ez most fordult tehát vissza a kormány azon törekvésének (és anyagi támogatásának) hatására, hogy idén havi átlagban elérje a 200 ezer főt a közmunkások száma.
Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás. A legnagyobb összeget, több mint 1,5 milliárd forintot a rendőrségnél zárolhatják. A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás teljesítésére úgy állította össze javaslatát, hogy az a honvédelmi szervezetek gazdálkodását nem érinti - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
Hat milliárd forintba kerül a költségvetésben a tiszthelyettes rendőrök bérkiegészítése, amit először a márciusi bérükkel visszamenőleg januárra fognak megkapni. Bár korábbi értesülések szerint a bérkiegészítés egy részét teljesítményértékeléshez kötik majd.
Huszonkilencezer tiszthelyettes kap március 1-jétől - az év elejéig visszamenőleg - havi tízezer forintos bérkiegészítést - jelentette be a kormány döntését a miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten.
Jó hírek a negyedéves gyorsjelentésben.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?