buda-cash-botrány

Pánikolnak a betétesek - Nagy a sor a bajba jutott bankoknál (2.)

Tanácstalan emberek állnak sorba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik. Úgy volt, hogy délelőtt 10 órakor kinyit a pénzintézet, de ez nem történt meg 11 óráig.

100 milliárd - Loptak ennél már sokkal több pénzt

Bizonyára sokak megdöbbenve hallották, hogy akár 100 milliárd forintra is rúghat az az összeg, melyről a Buda-Cash nem tud elszámolni. Azonban nem is olyan rég, pár évvel ezelőtt volt már ennél jóval, de tényleg jóval nagyobb brókerbotrány. Igaz a helyszín nem Magyarország, hanem az Egyesült Államok, a csalássorozat feje, és kiötlője pedig Bernard Madoff. De ki is volt ő, és mi volt a módszer, mellyel több mint 10 évig kénye-kedve szerint hamisíthatta az adatszolgáltatást, dollár tízmilliárdos károkat okozva. Persze az is már csak véletlen egybeesés a hazai eseményekkel, hogy a londoni City legöregebb kereskedelmi bankja, a Barings éppen 20 évvel ezelőtt ment csődbe egy bróker magánakciói miatt.

Újabb súlyos bejelentés az MNB-től: még nagyobb a baj négy banknál

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét - közölte a felügyelet. Úgy fest, szükség lesz az Országos Betébiztosítási Alap bevatkozására - csakhogy az a bökkenő, hogy az alap vagyona tavaly majdnem elfogyott.

Segít a NAV a Buda-Cash károsultjainak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányosan jár el azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI szerdai megkeresésére.

100 milliárd? Hogy lehet ennyi pénzt elcsalni?

Sokan találgatják, hogy hogyan tudta elcsalni a felügyelet által említett 100 milliárd forintot a Buda-Cash. Az elkövetés módját pontosan nem ismerjük, de könnyen lehet, hogy nem egyszerűen lopásról van szó, és az okozott kár sem éri el a 100 milliárd forintot.

Megvan, kiknek fájhat a Buda-Cash-botrány

Tegnap robbant a hír, hogy az MNB felügyeleti biztosokat rendelt a DRB Bankcsoporthoz és a Buda-Cashez, ráadásul befagyasztották az ügyfélszámlákat. A kirobbant brókerbotrány nemcsak magánszemélyeket, hanem tőzsdei cégeket is érint, sőt már egy önkormányzat is jelezte, hogy a bankcsoportnál vezetett számlájának befagyasztása miatt rendkívüli testületi ülést kellett tartania.

Dagad a brókerbotrány - Itt vannak az újabb részletek!

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botránya rázza meg a brókerszakmát, kiderült, hogy az egyik legnagyobb hazai szolgáltató már évtizedek óta meghamisítja kimutatásait, és összesen akár 100 milliárd forint veszteséget is okozott az ügyfeleknek. Összeszedtük a sztori fontosabb elemeit.

100 milliárddal nem tud elszámolni a Buda-Cash!

Átfogó vizsgálatot folytatott az MNB a Buda-Cash Brókerháznál. A felügyelet ma a tőzsdei nyitást megelőzően tette közzé, hogy visszavonta a Buda-Cash engedélyét, mivel a társaságnál bűncselekmény gyanúja merült fel. A Buda-Cash ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel. Az MNB 11 órakor tartott sajtótájékoztatót a témában, melyen Windisch László, az MNB alelnöke elmondta, hogy 100 milliárd forinttal nem tud elszámolni a cég.

Fontosabb részletek

  • Az MNB azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, továbbá felügyeleti biztosokat rendelt ki az intézményhez.
  • A gyanú szerint a brókerház adatszolgáltatása az elmúlt mintegy másfél évtizedben nem tükrözte a valóságot.
  • 100 milliárd forintot is elérheti az az összeg, melyről nem tud elszámolni a brókerház
  • A tulajdonosokhoz kötődő DRB Bankcsoporthoz szintén felügyeleti biztosok kerültek

Négy banknál komoly gondok vannak a Buda-Cash ügye miatt

Fejenként legfeljebb 1 millió forintnyi betétet vehetnek ki az ügyfelek a Buda-Cash tulajdonosi köréhez tartozó négy banktól. A 2013 végi adatok szerint ennél a négy, takarékszövetkezetből átalakult, de az integrációból kimaradt banknál összesen 120 milliárd forintnyi betét van.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.