Jó hír a Telekomnak - Csökkenhet a közműadó
Akár már 2017-től csökkenhet a közműadó, később akár a távközlési adót is kivezethetik, tudta meg a Napi Gazdaság.
Akár már 2017-től csökkenhet a közműadó, később akár a távközlési adót is kivezethetik, tudta meg a Napi Gazdaság.
Lefújta a szlovák állam a privatizáció előtt álló Slovak Telekom tőzsdei kibocsátását, mert időközben egy jobb ajánlatot kaptak, írja a Reuters.
Rekord árbevétel, 190 milliós előfizetői szám, megemelt várakozások, csupa jó hírrel szolgált ma reggel a Telenor.
A Magyar Telekom közzétette honlapján a 2015. július 1-jétől életbe lépő díjemeléseket, érdemes megnézni, kinek mennyivel nőnek a tarifái.
A Business Telecom nagyon távolról nézve az egyik legígéretesebb hazai tőzsdei vállalati sztori volt: a távközlési cég nem csak Magyarországon, de az országhatárokon túl is terjeszkedett volna, új szolgáltatásukról egyenesen azt állították, hogy forradalmasítja az internetet, a cég részvényeit nem csak a budapesti, de a frankfurti tőzsdén is jegyezték, a hazai tőzsdén az elitklubba, a BUX indexbe is bekerültek a részvények. A színfalak mögött azonban egy egészen más történet játszódott: a vállalat saját cash-flow-jából nem tudta fenntartani működését, ezért egyre nagyobb kötvénykibocsátásokra kényszerült, csak az újabb és újabb kibocsátásokból sikerült visszafizetni a lejáró adósságokat. Egyszerűen nem jött ki a matek.
Az MNB mától ismét felfüggesztette a BTel tőzsdei részvényeinek és kötvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó a jegybank kötelezései ellenére sem tette közzé 2013. évi könyvvizsgáló által auditált konszolidált beszámolóját. A felfüggesztés ezúttal határozatlan időre, a beszámoló közzétételéig marad érvényben.
Több mint 7 százalékot esett a Magyar Telekom árfolyama az elmúlt egy hét alatt, az esés a mai Varga-bejelentés után gyorsult fel. Bár a mai lefordulás nem szép, ráadásul átlag feletti forgalom mellett esik az árfolyam, az elmúlt hónapokban több alkalommal is érdemes volt vételre kihasználni a korrekciókat.
Esik a Magyar Telekom árfolyama, elsősorban azért, mert a korábban már emlegetett távközlési adócsökkentés elmarad.
Újabb vállalat kezdeményezett felszámolási eljárást a BTellel szemben.
A következő 18 hónapban saját részvényeket vehet vissza a társaság.
A Magyar Telekom macedón leányvállalata közel 11 milliárd forintnyi osztalékot fizet, ebből valamivel több, mint 6 milliárd forintnyi osztalék jut a Magyar Telekomnak.
A vs.hu úgy tudja, hogy már jövőre csökkenhet a távközlési különadó. Jó hír ez a szektornak, így a Magyar Telekomnak is.
A Magyar Telekom felgyorsítja a vezetékes hálózatának fejlesztését, idén év végéig 440 000 háztartás számára válik elérhetővé a nagysebességű szélessávú internet.
Erős volt az első negyedév a tőzsdéken, folytatódott az európai részvények emelkedése, az év első három hónapjában azonban még az amerikai tőzsdék is emelkedni tudtak, annak ellenére, hogy az amerikai kamatemelés miatt a befektetők már óvatosak az amerikai részvényekkel kapcsolatban. Szépen emelkedett a magyar tőzsde, ami elsősorban az OTP és a Magyar Telekom szárnyalásának köszönhető. Folytatódott a dollár erősödése is, ami nyomás alatt tartotta a nyersanyagok árfolyamait.
Április 1-től a Vodafone Magyarország átalakítja lakossági és üzleti Red csomagjait, és eltörli az európai roaming díjakat, jelentette be Diego Massidda, vezérigazgató a szerdai sajtótájékoztatón.
A távközlési szektor különadóinak felülvizsgálatát, a terhek csökkentését szorgalmazza a magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT).
A Magyar Telekom "testvércége", az amerikai T-Mobile alaposan felforgatta az amerikai mobilpiacot, ingyen internetet, fél évente új készülékeket kínált előfizetőinek, akik a világ több mint 100 országában extra költségek nélkül roamingolhatnak is. A sztori egyrészt azért érdekes, mert jól mutatja, hogy a beállt mobilpiacok is gyorsan megváltoztathatók, másrészt a magyar mobilozók is nagyon várják már, hogy a nemzetközi példákat követve nálunk is merészet lépjenek a mobilcégek, de azért is érdekes, hogy mi történik az amerikai T-Mobile-nál, mert az akár a Magyar Telekom sorsát is befolyásolhatja.
Felülvizsgálhatja a kormány a távközlési szektor adóztatását, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A hírre nagyot emelkedett a Telekom árfolyama.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 65 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar Telekomot, mert a szolgáltató több ezer előfizetőjének okozott kárt a nem megfelelő vagy elmaradt kötbérezéssel.
A Magyar Telekom 2010 óta nyújt energia kiskereskedelem szolgáltatást, a kezdetben sikeres, a Telekom-csoport számára akár több országban is kitörési pontot kínáló üzleti modellt azonban alaposan tönkretette a több körben végrehajtott rezsicsökkentés, így legalább a lakossági szolgáltatás beszüntetése egyre reálisabb opciónak tűnt. Most úgy tűnik, van megoldás a szolgáltatás megtartására, csak ehhez egy mostanában erősen támadott vállalattal kellett összeállnia a Magyar Telekomnak.
Gombákat szinte mindenki evett már, azt azonban kevesen tudják, hogy a klímaváltozás visszafordításában és az ökoszisztémák...
Mind nagyobb lakáshiteleket vesznek fel a magyarok, az átlagos hitelösszeg 2024. februárban már elérte a 17,9 millió...
Brutális büntetővámmal igyekszik védeni Amerika a saját autópiacát, de a kínaiak olyan járművekkel érkeznek...
Az ágens alapú gazdasági modellezés lényege, hogy számítógépen létrehozunk egy virtuális gazdaságot, amiben...
Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés...
Rekordévre készül a konténerhajók piaca. Tavaly sosem látott mennyiségű szállítókapacitás állt szolgálatba...
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?
Most a kis kapitalizációjú papírok ideje jön?