Előfizetői tartalom

Négy év után szakít Magyarországgal a megmentője

Jelentős mennyiségű magyar állampapírt adott el a második negyedévben az amerikai Franklin Templeton alapkezelő, melynek így 10 milliárd dollár alá csökkent a felénk való kitettsége. A sokszor csak Magyarország megmentőjeként aposztrofált befektető elsősorban a forintkötvényekből vonul ki, azokon belül is a berövidült lejáratokból. A folyamat nem járt együtt a rövid hozamok emelkedésével itthon, vagyis piaci zavart eddig nem okozott. Feltehetően azért, mert bőven vannak olyan belföldi szereplők, akik megveszik a Templeton által piacra dobott mennyiséget, amiben a jegybankunk önfinanszírozási programja sokat segít. Szeptembertől emiatt talán még könnyebb lehet a kiszállás a legnagyobb hitelezőnk számára, ha ez a szándékuk. Jelenleg ugyanakkor még az is lehet, hogy csak a rendkívüli mélységbe süllyedt rövid hozamaink késztették őket a rövid papírjaik eladására.

Elhagynak minket!Eljött annak az ideje is, amitől korábban valósággal rettegtek itthon: a legnagyobb hitelezőnk elkezdte leépíteni a magyar kitettségét. Egy ilyen hír feszült helyzetben biztosan nagy felfordulást váltott volna ki a magyar állampapírpiacon, de szerencsére ma ennek nyoma sincs. Voltak már rá jelek korábban is, hogy kiszeretett belőlünk a híres alapkezelő, a Franklin...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés