Prémium

Magyar költségszinttel kereskedhet a német börzén (Takarékbank) (x)

Portfolio




A Takarékbank hazánk és a régió befektetési szolgáltatói közül elsőként vált a Deutsche Börse tagjává, mely megnyitja a lehetőséget a társaság ügyfelei számára, hogy minden eddiginél gyorsabban és hatékonyabban üzletelhessenek az egyik legdinamikusabban fejlődő, leglikvidebb nyugat-európai börzén. Az ügyfelek a jövőben a magyar részvények esetében megszokott jutalékszint mellett vásárolhatnak, illetve adhatnak el Siemens, Deutsche Telekom, Allianz vagy BMW részvényt. A lista azonban itt nem zárult le, hiszen a Deutsche Börsére bevezetett papírok között megtalálható a 200 legnagyobb forgalommal rendelkező amerikai részvény is.

A Takarékbank Deutsche Börse tagsága révén a magyar befektetők is másodlagos közvetítő igénybevétele nélkül érhetik el az elektronikus Xetra rendszert, mely a korábbi gyakorlathoz képest lényegesen felgyorsítja az üzletkötés menetét.

A Takarékbank a magyar befektetők német részvényekre bonyolított forgalmának piacvezetője. A Felügyeletnek beadott jelentések alapján a Bank piaci részesedése 2002. IV. negyedévben és 2003. I. negyedévében meghaladta a 60%-ot. A befektetők folyamatos információval történő ellátásáról is gondoskodik a Takarékbank, a cégismertetők és vállalati hírek is magyar nyelven rendelkezésre állnak az ügyfelek részére.
A német tőzsde átlagos napi forgalma 150-200-szorosa a budapesti parkett likviditásának, így a befektetési horizont lényegesen szélesebb. A 9:00 és 20:00 között nyitva tartó piacon több mint 5,000 részvény érhető el.

A befektető saját döntése függvényében a tranzakciók euróban vagy forintban is elszámolhatók. A Takarékbank a nagyobb kockázatvállaló hajlandósággal rendelkező befektetők részére lombard hitel lehetőségét is elérhetővé teszi.

Az érdeklődő befektetők további információkhoz juthatnak a 06-1-457-8930-as telefonszámon vagy a www.takarekbank.hu/hu/nemettozsde.htm oldalon.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
cimlapi