Széchenyi Kártya Program (x)

2017. november 13. 11:10    
nyomtatás
 
2017 őszén az eddigi 50 millióról 100 millió forintra emelkedett a Széchenyi Kártya Program keretében igényelhető valamennyi hiteltípus maximális hitelösszege.

Egy ország gazdaságának gerincét a kis- és középvállalkozások adják: számottevő mértékben járulnak hozzá az adott ország GDP-jéhez, és a munkaerő túlnyomó többségét is ebben a szektorban foglalkoztatják. Erősítésük, fejlesztésük valamennyi ország elemi érdeke.

A hazai kkv-k egyik legnagyobb problémája mindig is a tőke- és forráshiány volt. Finanszírozási nehézségeik megoldására a kormányzat 2002-ben államilag támogatott, kedvezményes feltételrendszerű, tárgyi biztosíték nélküli folyószámlahitel bevezetését karolta fel, amelyet Széchenyi Kártya Programnak neveztek el.

A Széchenyi Kártya Programnak köszönhetően havonta átlag 17 milliárd forint hitelkihelyezés valósul meg, heti 300 db szerződés kerül megkötésre és óránként több mint 100 millió forint kerül be a magyar gazdaság, legfőképp a kkv szektor vérkeringésébe.

A Széchenyi Kártya szabad felhasználású, éven belüli finanszírozási igények kezelésére szolgáló hitellehetőség, amely akár tárgyi fedezet-mentesen, közjegyzői okiratba foglalási kötelezettség előírása nélkül is, állami kamat- és kezességi díjtámogatás mellett igényelhető. Az MKB a hitelkerethez bankkártyát is kibocsát, melynek segítségével a kártyatulajdonos belföldön és külföldön egyaránt könnyen és gyorsan hozzáférhet számlája egyenlegéhez. A Széchenyi Kártya iránt érdeklődő ügyfelek részére a Bank 24 órán belüli előminősítési lehetőséget biztosít, hogy még a konkrét hitelkérelem benyújtását megelőzően előzetes információt kapjanak arról, hogy a Bank tudja-e és ha igen mekkora összegben, milyen feltételekkel biztosítani számukra a Széchenyi Kártyát. A Széchenyi Beruházási Hitel maximum 10 éves futamidejű, akár 100 millió Ft összegű hitel lehetőséggel segítheti a magyar mikro-, kis és középvállalatok fejlődését. A konstrukciót igénylő vállalkozások az évi 5%-os állami kamattámogatásnak köszönhetően jelenleg nettó 0%-os kamatozású beruházási hitelhez juthatnak. Az MKB Bank a konstrukció keretében már megkezdett beruházást is finanszíroz.

A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel, valamint a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel szintén állami kamat- és kezességi díjtámogatással igényelhető. Ezek a konstrukciók az Európai Uniós pályázaton elnyert, vissza nem térítendő támogatás előfinanszírozására és az adott pályázat önerejének kiegészítésére biztosítanak lehetőséget. A 3 éves futamidőre is igényelhető Széchenyi Forgóeszközhitel is elérhető az MKB Bank fiókjaiban a megemelt keretösszeggel, állami kamat- és kezességi díjtámogatás mellett.

A mostani jelentős hitelösszeg emelkedés következtében a Széchenyi Kártya Program a jövőben a mikro-és kisvállalkozásokon kívül, a gazdasági kormányzat által kiemelten kezelt középvállalatok számára is kifejezetten vonzó alternatíva.
Széchenyi Kártya ProgramSzéchenyi Kártya Program



(x)
Címkék: prémium

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium