Súlyos vádak: megtéveszthette a befektetőket a Tesla
Üzlet

Súlyos vádak: megtéveszthette a befektetőket a Tesla

Portfolio
Az amerikai ügyészség vizsgálni kezdte, hogy a Tesla valóban megtévesztette-e a befektetőket és a fogyasztókat az elektromos járműveinek önvezető képességeit illetően.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

Az amerikai igazságügyi minisztérium és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálatot indított a Tesla ellen, hogy kiderítse, vétett-e a cég csalást azáltal, hogy félrevezette a befektetőket és a fogyasztókat elektromos járműveinek önvezető képességeit illetően. A minisztérium Elon Musk és Tesla egyes nyilatkozatait vizsgálja, melyek azt állítják, hogy a cég autói képesek teljesen önállóan, beavatkozás nélkül menni.

A Tesla Autopilot és Full Self-Driving rendszerei bizonyos vezetési funkciókat támogatnak, de nem biztosítanak teljes autonómiát: a rendszer figyelmezteti a sofőröket, hogy álljanak készen a vezetés átvételére.

Elon Musk évek óta hirdeti agresszíven a Tesla önvezető technológiáját. Egy videóban azt állították, hogy "a vezető csak jogi okokból van ott", miközben egy mérnök elismerte egy perben, hogy egy 2016-os videó nem pontosan ábrázolta a technológia képességeit. Musk előrejelzéseit és ígéreteit a múltban már többször is vizsgálták a hatóságok, ám eddig minden alkalommal úgy döntöttek az amerikai bíróságok, hogy a vállalati optimizmus önmagában nem minősül csalásnak.

A Tesla árfolyama ma 3,6, idén pedig 31 százalékos mínuszban van.

tesla0508

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elk

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bull bear tőzsde