Előfizetői tartalom

Lakást vennél a koronavírus elmúltával? Mesés banki ajánlatokat találtunk

Portfolio
Sok minden megváltozott a magyar lakossági hitelpiacon azóta, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt. Nem ugyanazok a bankok kínálják például a legjobb hiteleket, amelyek március közepén, és szigorítások is bekövetkeztek. Ami a lakáshiteleket illeti, a változó kamatozású konstrukciók 0,2-0,5 százalékkal drágábbak lettek, ez egy 10 milliós hitel esetében már több százezer forinttal nagyobb visszafizetendő összeget jelent. A fix kamatozású hiteleknél azonban nem történt érdemi drágulás, érdemes válogatni közülük a Pénzcentrum kalkulátora segítségével.

Itt érhető el a kalkulátor, számítsd ki magadnak a lakáshiteledet!

Ahogy alábbi ábránk mutatja, a hitelfelvevők manapság a legalább 5 évre fixált kamatozású lakáshiteleket preferálják, a változó kamatozású hitelek aránya az MNB áprilisi statisztikája alapján (ezt itt foglaltuk össze) mindössze 1 százalék körül van.

A Pénzcentrum kalkulátora és a Bank360.hu gyűjtése alapján megnéztük, melyek ma a legjobb ajánlatok a piacon. Fontos megállapításunk, hogy a top5-be tartozó változó kamatozású hitelek kamata átlagosan 0,2-0,5 százalékkal megemelkedett március közepi gyűjtésünk óta, miközben a fix kamatozásúaknál nem történt érdemi változás, ezeknél elsősorban a bankok sorrendje változott meg.

Most pedig lássuk a június 12-ei állapot szerint a bankok legjobb lakáshitel-ajánlatait! 10 milliós összeget és 15 éves futamidőt vettünk figyelembe nettó 300 ezer forintos jövedelem és jövedelemátutalás mellett, a hiteleket az első kamatperiódusban érvényes törlesztőrészletük szerint rangsorolva.

Miről szól még ez a cikk?

  • A legjobb lakáshitelek kamatperiódusonként
  • Így változott meg a bankok sorrendje a koronavírus előtthöz képest
  • Ennyi lehet a törlesztőrészleted

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés