Megérkezett a gigabadwill
Az elmúlt években sorra vette meg a régióban a bankokat az OTP, és aztán már Európán kívül is aktívak voltak, Üzbegisztánban vettek pénzintézetet. A magyar bank soha nem a túlzott kockázatvállalásáról volt híres, és egy ideig ezt a felvásárlásoknál a számok alapján is lehetett követni, mert közzétették a vételárat, ami alapján kijött, hogy könyv szerinti érték alatt vásárolt az OTP. Ez megnyugtató a részvényeseknek, kapaszkodót ad a piaci szereplőknek, hogy megítéljék, mennyire józan a menedzsment, vagy elkapja-e őket a hév az akvizíciós növekedésben.
Aztán a SocGentől kezdett el bankokat venni az OTP, a franciák kivonultak a régióból, az OTP pedig futószalagon hajtotta végre a felvásárlásokat, összesen hetet, viszont csak az elsőnél, a horvát Splitskánál tudtuk a vételárat. A többinél csak azt, hogy könyv szerinti érték közelében vásároltak.

És akkor így jutunk el a mostani sztorihoz, az OTP minden idők legnagyobb felvásárlását zárta le idén februárban, megszerezte a szlovén bankpiac második legnagyobb bankját, a Nova KBM-et, és így piacvezetővé vált. A vételárat ott sem tudtuk, viszont azt már a tranzakció zárásakor Mariborban elmondta Wolf László a kérdésünkre, hogy az eladókkal úgy állapodtak meg, hogy nem közlik a vételárat, de annyit elmondhat, hogy könyv szerinti érték alatt vették meg az NKBM-et.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!