Közzétette és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a CSOK Plusz rendelettervezetét, amelynek részletszabályait pénteki cikkünkben mutattuk be. Cikkünk megértése szempontjából fontos tudnivaló, hogy
- kamattámogatott hitelről van szó, amelynek a maximális kamata a hitelfelvevő számára legfeljebb 3%, az állami kamattámogatással együtt a vonatkozó 5 éves ÁKK átlagos állampapírhozam 110 százaléka + 1 százalékpont,
- csak előre vállalt gyermekre vehető igénybe a vállalt gyermek megszületése előtt (akár a 12. magzati héttől), emiatt alapfeltétel a házasság,
- az első évben csak kamatot kell törleszteni, tőkét nem, ezért jóval alacsonyabb a törlesztőrészlet a későbbinél,
- az első vállalt gyermeknek 4, a másodiknak 8, a harmadiknak 10 éven belül kell megérkeznie, örökbefogadás esetén e határidők 2 évvel meghosszabbíthatók,
- a második és harmadik új, előre vállalt gyermek után 10-10 millió forintos hitelelengedés jár az államtól.
Alábbi táblázatunkban összefoglaltuk a CSOK Plusz lényegét.

Ha nem sikerül teljesíteni a gyermekvállalást a rendeletben előírt határidőig, annak két következménye lehet pénzügyi értelemben:
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!