Földgáz
A folyékony földgáz, Henry Hub elosztóközpontú határidős kontraktusaival a CME csoport tőzsdéjén lehet kereskedni. A tőzsdei kereskedésben a szorzó 10 000, vagyis ahhoz, hogy pozíciót vegyünk fel, a jelenlegi árfolyamok alapján bő 50 000 dolláros kitettséget kell vállalni. Határidős termék lévén ennél egy jóval szerényebb letét is elegendő, a közelebbi lejáratokon a pozíció fenntartásáért 6400 dolláros értéknek kell lenni az ide vonatkozó számlán.
Természetesen a befektetési szolgáltatók dönthetnek úgy a saját és ügyfeleik biztonsága érdekében, hogy ennél nagyobbat kérnek el. Elvileg mindez akár nyolcszoros tőkeáttételhez is elegendő lehetne, a gyakorlatban ez az érték valamivel kisebb lesz. A lényeg az, hogy ez a terep mind a kontraktus nagysága, mind a piac jellege, mind a volatilitása miatt nem kezdő befektetőknek való.
Külön fontos elmondani, hogy a földgáz emelkedéséből, vagy akár zuhanásából nemcsak a határidős piacon lehet profitálni, hanem közvetett hatások révén a részvénypiacon is. A földgáz kitermelők és szolgáltatók papírjai jellemzően pozitívan szoktak reagálni a határidős piac száguldására, és ez mostanában is így volt. Külön érdemes kiemelni a Gazpromot, amelyet az orosz piaccal kapcsolatos cikkünkben elemeztünk, de még az olaj kitermelők között is bemutattunk olyan papírt, ahol inkább a földgáz a hangsúlyos a fekete arany helyett.
Erről szól még a cikk:
- Földgáz
- Fűtőolaj
- Gázolaj
- Kőolaj
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!