FONTOS Nagy Márton bejelentette, mit kezd a kormány az üzemanyagárakkal
 
Előfizetői tartalom

A metaverzum egyik legfontosabb pillére - Ki lehet a következő célpont?

Egymást érik idén a grandiózus bejelentések a gaming szektor nagyvállalataival kapcsolatban, repkednek a milliárdok a felvásárlásoknál, ahol jelentős prémium mellett falják fel a nagyhalak a kisebb halakat. Az egyre markánsabb iparági átalakulást többek között a metaverzumbeli törekvések apropóján láthatjuk, a legnagyobb óriáscégek igyekeznek ugyanis minél előbb és minél inkább megvetni a lábukat a virtuális térben, ezzel magyarázható például a Microsoft történetének legnagyobb akvizíciója is, mely során közel 70 milliárd dollárért vásárolnák meg az Activision Blizzardot. Ebben a túlfűtött piaci alaphangulatban talán nem is az a megfelelő kérdés, hogy jönnek-e további felvásárlások, hanem inkább az, hogy mikor érkezik a következő, és ki lehet a következő célpont. Megnéztük, mi a helyzet a szektor legfontosabb vállalatainál, hogy reagáltak az árfolyamok a felvásárlásokra, és milyenek a kilátások a cégeknél.

Épül a metaverzum, átalakul a gaming ipar

Az utóbbi hetekben-hónapokban elsősorban a metaverzumbeli törekvések apropóján egyre komolyabb M&A aktivitást látunk a virtuális világban tartalmakat gyártó vállalatok háza táján, ennél fogva a befektetők joggal kezdhetnek el kacsingatni a gaming szektor tőzsdéken jegyzett cégei felé. A következők voltak a legjelentősebb felvásárlások a mögöttünk álló időszakban:

  • Zynga: a Take-Two Interactive január elején jelentette be, hogy 12,7 milliárd dollárért, készpénz és részvények által finanszírozott tranzakció keretében megvásárolja a Zynga mobiljáték-gyártó céget, ami többek között a Farmville fejlesztéséről lehet ismert az olvasók számára. Az akkori árfolyamhoz képest 64 százalékos prémiumon jelentették be a tranzakciót, a bejelentés hatására a Zynga részvényei valósággal felrobbantak és 40,7 százalékos emelkedéssel zártak,
zynga

míg a Take-Two Interactive 13 százalékot esett.

ttwi
  • Activision Blizzard: a január közepén tett bejelentés alapján 68,7 milliárd dollárért, vagyis körülbelül 21 700 milliárd forintért vásárolja fel a Microsoft a világ egyik vezető videójáték-gyártóját, az Activision Blizzardot. A tranzakció után a Microsoft lesz a világ harmadik legnagyobb játékgyártó vállalata a Tencent és a Sony mögött. A tech-óriás ajánlata részvényenként 95 dollárnak felel meg, ami az aktuális záróárfolyamon 45 százalékos prémiumnak felelt meg, érthető módon komoly ralit láthattunk az Activision Blizzardnál, végül közel 38 százalékos pluszban zárt a részvény. A videójáték-gyártó egyébként a Microsoft eddigi legnagyobb felvásárlása lehet a nominális értéket tekintve, az eddigi csúcstartó a LinkedIn 2016-os akvizíciója volt, ehhez képest több mint a két és félszerese a bejelentett tranzakció.
atvi

A Microsoft bejelentését egyébként nehéz nem összefüggésbe hozni azzal, hogy a tech-óriás is nagy erőkkel fejleszti a saját, munkahelyi virtuális környezetből kiinduló és elsősorban vállalati felhasználók részére létrehozott metaverzum-szerű online terét. Miután a Facebook tavaly átnevezte magát Metára, a Microsoft is készül a metaverzumba való belépésre, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy 3D-s digitális avatarokkal interakcióba lépjenek és együttműködjenek a munkahelyeken és otthonokban.

Miről szól még a cikk?

  • Mindenki a metaverzumba siet, példátlan mértékű a felvásárlási kedv a gaming szektorban.
  • Ki lesz a következő célpont, milyen pletykák keringenek?
  • Mit érdemes most tudni az iparág vállalatairól?
  • Akadnak jó befektetési lehetőségek?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés