Nagyot ment a Mol a negyedévben
Nemrég közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol: ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok bár messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ám az elmúlt hónapokban több tekintetben is javultak a fundamentumok a Mol körül, aminek köszönhetően a mostanit megelőző, második negyedéves gyorsjelentésnél sokkal erősebb számokat tudott közölni a társaság.
A következő számokat közölték a fontosabb sorokon:
- Újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA: 976 millió dollár, szemben a 884 millió dolláros elemzői várakozással (tehát +10,4%). Ennek a számnak a megítélése tulajdonképpen attól függ, hogy honnan nézzük a dolgokat: ez az eredmény ugyanis jelentős visszaesés az egy évvel ezelőtti számhoz képest (- 32,7%), az idei második negyedévnek azonban több, mint kétszerese (+137,2%). A hosszú távú teljesítményt figyelembe véve pedig megjegyzendő, hogy az elmúlt bő tíz évben az áltagos negyedéves EBITDA-teljesítmény 664,8 millió dollár volt, tehát
AZ ÁTLAGOSNÁL JÓVAL ERŐSEBB NEGYEDÉVET ZÁRT A MOL.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!