Portfolio signature

Szép csendben bontakozik ki a kulcsfontosságú megatrend – Ez lesz az évszázad befektetése?

A zöld átállás miatt jó befektetés lehet az ezüst, a réz és az urán – ebben nincs semmi újdonság, ezt régóta tudjuk, a piacok is tudják, az árfolyamok már meg is ugrottak. Van viszont egy terület, ami sokáig méltatlanul a radar alatt maradt a befektetők és a köztudat számára: itt három olyan betűről beszélünk, ami akár elhozhatja a következő világháborút is. Ez a három betű a CRM, ami a Critical Mineralst, azaz kritikus nyersanyagokat jelöli. A tét nem kicsi: a gazdasági fejlődéshez és a dekarbonizációhoz nélkülözhetetlen anyagok birtoklása vagy hiánya hosszabb távon a globális erőviszonyok átrendeződésével jár, szélsőséges esetben véres nyersanyag-háborúkhoz is vezethet a kritikus nyersanyagokért folyó küzdelem. A bábuk pedig már mozognak, elindult a geopolitikai versenyfutás a kritikus anyagokért: ezért vetett szemet Trump Grönlandra, de az ukrajnai háború rendezésében is fontos szempont lehet a CRM. És ami igazán izgalmas: befektetőként is kivehetjük a részünket a nagy hajszából, hiszen vannak nyugati cégek, akik már évek óta ezen a területen dolgoznak – akár az évtized befektetési lehetőségét is kínálhatja ez a helyzet.

Számos piaci szereplő kezdi egyre komolyabban venni a dekarbonizációval kapcsolatos világszintű ambíciókat, ezzel párhuzamosan több olyan nyersanyagnak az árfolyama is megugrott, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek a zöld átállásban, lehet itt gondolni

  • a napenergia-boomban fontos szereplőnek számító ezüstre,
  • az atomenergia apropóján előtérbe került uránra
  • vagy akár azz elektromos járművek piacán betöltött kulcsszerepe miatt a rézre.

Van azonban egy terület, ami sokáig méltatlanul a radar alatt maradt a befektetők és a köztudat számára - igaz, most már kezd egyre inkább előtérbe kerülni, miután már bő egy éve foglalkozunk ezzel a témával. Itt

három olyan betűről beszélünk, ami akár elhozhatja a következő világháborút is: ez a három betű a CRM, ami a Critical Mineralst, azaz kritikus nyersanyagokat jelöli.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés