hal

A britek nem engednek a franciákkal vívott

A britek nem engednek a franciákkal vívott "tengeri csatában"

A brit kormány álláspontja változatlan a halászati jogokkal kapcsolatban - mondta Boris Johnson miniszterelnök, és saját bevallása szerint értetlenül áll az előtt, hogy Franciaország meg akarja büntetni a briteket az EU-ból való kilépésért.

2024 karácsonyán már magyar lazacot ehetünk: Zalából érkezik

2024 karácsonyán már magyar lazacot ehetünk: Zalából érkezik

Intenzív, szárazföldi (vagyis tengervizet nem igénylő) lazactenyésztésbe kezd a Zalmon Kft. Zalaegerszegen, a következő év elején induló fejlesztésre a cég közel 3 milliárd forint uniós támogatást nyert el. Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak elmondta: a speciális lazacfarm nem csupán Magyarországon, de a közép európai régióiban is egyedülálló halgazdasági befektetésnek számít. A cégvezető a megtérülésért nem aggódik: az előrejelzések szerint az évtized végére a lazackereslet harmadával bővülhet.

Hiány lehet magyar halból a piacon

Hiány lehet magyar halból a piacon

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.