törökország

Durva szankciókat hoznak az oroszok a vadászgép lelövése miatt

Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök bocsánatkérésre szólította fel Törökországot a keddi géplelövés miatt, ezt Recep Tayyip Erdogan török elnök ma határozottan visszautasította. Azt, hogy az oroszok nagyon dühösek, jól mutatja, hogy ma döntés született egy átfogó törökellenes gazdasági szankciórendszer kidolgozásáról. Ennek jegyében például a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű építését is befagyaszthatják vagy leállíthatják. Emellett Oroszország megszakítja a turisztikai együttműködést Törökországgal, ami évente akár 10 milliárd dolláros bevétel kiesést jelenthet a törököknek. Az orosz vezetés egyúttal hazatérésre szólította fel a most is Törökországban tartózkodó turistákat a terrorveszélyre hivatkozva. Erdogan szerint nem igaz, hogy ők az olajvásárlásokkal támogatnák az Iszlám Államot.

Éles kritika Putyintól - mégsem lesznek gazdasági szankciók

Oroszország nem mérlegel szankciókat Törökországgal szemben és élelmiszeripari korlátozások sem lesznek - ezt jelentette az orosz elnöki hivatalra hivatkozva csütörtökön délelőtt a CNBC. Mindez azt jelenti, hogy néhány óra alatt változott a helyzet. Reggel ugyanis még az orosz élelmiszerbiztonsági felügyelet azt jelezte: vizsgálják a Törökország felőli élelmiszerimportban a korlátozó lépéseket válaszul arra, hogy kedden a törökök lelőttek egy orosz katonai gépet. A szankciók elmaradása mellett mindenesetre Vlagyimir Putyin orosz elnök éles kritikát fogalmazott meg a törökökkel szemben, mivel ő úgy látja, hogy Ankara szándékosan zsákutcába tereli az orosz-török kapcsolatokat.

Ki nyert az orosz gép lelövésével?

Az orosz harci gép Törökország általi lelövésének legnagyobb nyertese Bassár el-Aszad szíriai elnök - vélik amerikai külpolitikai szakértők. Az Egyesült Államok szerint szíriai légtérben érte találat a törökök által lelőtt orosz vadászgépet, miután az rövid időre behatolt a török légtérbe.

Moszkva komolyan beinthet a törököknek

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök arra figyelmeztetett szerdán, hogy az orosz vadászgép előző napi lelövése miatt Moszkva lemondhat néhány fontos, orosz-török közös projektet.

EU-török csúcs jön vasárnap

Csúcstalálkozót tart vasárnap az Európai Unió és Törökország Brüsszelben a migrációs kérdésekről - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn.

Fordulatot hajtottak végre az anyabankok a régiónkban

Úgy tűnik, vége lehet a nemzetközi bankok Kelet-Európával kapcsolatos pesszimizmusának, derül ki a Bécsi Kezdeményezés mai jelentéséből. A közlemény szerint a külföldi bankok Kelet-, Közép-, és Délkelet-Európában fennálló forrásállománya 2011 óta először - Oroszországot és Törökországot leszámítva - növekedett 2015 második negyedévében.

Intő példa most a világban a forintválság

Az amerikai Fed elmúlt öt kamatemelési ciklusa minden esetben több feltörekvő piacon is devizaválsághoz vezetett - figyelmeztet minap kiadott elgondolkodtató elemzésében a Mirea Asset Securities. A dél-koreai cég anyaga rámutat, hogy már jelenleg is négy feltörekvő piacon devizaválság zajlik, a kilátások szempontjából pedig egyfajta intő példaként a 2006-ban kialakult magyar devizaválságot, annak okait is beleírták az elemzésbe.

Másodjára összejött az abszolút többség a török kormánypártnak

Recep Tayyip Erdoğan török elnök pártjának, az AKP-nek mégiscsak összejött az abszolút többség megszerzése a mai előrehozott választásokon, vagyis újabb négy évig kormányozhat a 2002 óta hatalmon lévő politikai erő - derült ki vasárnap este a szavazatszámlálás vége felé közeledve. Idén másodjára tartottak parlamenti választásokat Törökországban, ugyanis a júniusi voksolás nem végződött döntő eredménnyel és a koalíciós tárgyalások is sikertelenek voltak. Az előzetes közvélemény-kutatások fényében nagy meglepetést jelent a mostani eredmény.

Magyarország támogatja a török EU-csatlakozás gyorsítását

Magyarország támogatja Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak és a török vízumliberalizációnak a gyorsítását, hiszen az Ankarával való együttműködés kulcsfontosságú az Európát sújtó menekültválság kezelésében - közölte kedden telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter.

Merkel fontos ajánlatot tett a törököknek menekültügyben

Támogatását ajánlotta fel a Törökországgal folyó vízumkönnyítési tárgyalások gyorsításához Angela Merkel vasárnap Isztambulban, ha cserébe Törökország gyorsítja az illegális határátlépők visszafogadásáról szóló egyezmény életbe lépését.

Itt a terv a menekültválság kezelésére

Az Európai Bizottság (EB) és a török kormány akciótervet dolgozott ki az Európai Unióba irányuló menekültáradat feltartóztatására, az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A törökökre bízná az EU a menekültek megállítását

A súlyos migrációs válsággal küzdő Európai Unió (EU) keresi annak módját, miként bírhatná rá Törökországot az ott lévő szíriai menekültek visszatartására. A probléma az, hogy Brüsszel ajánlata kevés Ankarának - mutatott rá elemzésében a Reuters brit hírügynökség.

Átmeneti kormány áll fel Törökországban

A török államfő Ahmet Davutoglu miniszterelnököt bízta meg egy átmeneti kormány megalakításával, amelynek az lesz a feladata, hogy előkészítse és megrendezze a várhatóan november elsején megtartandó előre hozott parlamenti választásokat.

Új választásokra kényszerül Törökország, szenved a líra

Várhatóan kedd este visszaadja kormányalakítási megbízatását Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Ahmet Davutoglu miniszterelnök, miután nem sikerült koalíciós partnert találnia - közölte Ankarában a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyik tisztségviselője. A politikai bizonytalanság közepette a török líra is szenved, a további árfolyamgyengülés ellen ráadásul a török jegybank mai kamatdöntése során sem lépett.

Új török választások jöhetnek

A török államfő szerint új választásokat kell tartani Törökországban, ha eredménytelenül zárulnak a koalíciós tárgyalások. Recep Tayyip Erdogan a Kínából Indonéziába tartó repülőúton ugyanakkor azt is értésre adta, hogy nem hisz a pártok szövetségén alapuló kormányzás tartósságában. Közben érdemes megjegyezni, hogy a török államfő rendkívül veszélyes belpolitikai manőverbe kezdett az elmúlt napokban.

Megint kipécéztek egy sérülékeny piacot?

Jelentős hullámvasúton ment ma keresztül a törökök fizetőeszköze, miután a jegybankjuk megpróbált tenni a gyengülő nyomás ellen. Heti összevetésben így is több mint négy százalékot értékelődött le az euró ellenében a pénzük, aminek a hátterében az egyre aggasztóbb geopolitikai kockázatok állhatnak.

Lemondott a török kormányfő

Lemondott kedden Ahmet Davutoglu török miniszterelnök annak nyomán, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott parlamenti választásokon. Davutoglu - akinek döntését Recep Tayyip Erdogan államfő elfogadta - hivatalban marad az új kormány megalakulásáig.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.