Előfizetői tartalom

Háromhavi csúcson a forint, de mi hajtja?

Weinhardt Attila
A forint a pénteki határozott erősödéssel háromhavi csúcsra ért 355 közelében az euróval szemben és ezzel meggyőzően letörte azt a hároméves forintgyengülési trendvonalat, ami 356-nál húzódik. Röviden összeszedtük a három főbb okot, ami a forintot mostanában hajtja.

A forintot elsősorban az alábbi tényezők erősítették ezekben a napokban-hetekben:

Európában a második legmagasabb átoltottság (Málta után) 1-2 hónappal hamarabbi járványügyi lazítást tett/tesz lehetővé a különféle korlátozásokban, ami relatív gazdasági előnyt jelent és ez javítja a magyar gazdaság megítélését.

A fentiekből is következően gyors gazdasági talpra állással számol a kormány és a piac is (gyorsabban gyógyulhatnak a korlátozásokkal sújtott szektorok problémái és közben erősen támogató a költségvetési politika, illetve jönnek a nagy EU-s pénzek, valamint a hiteltörlesztési moratórium hosszabbítási terve is támogatja a lakossági fogyasztást, illetve a kilábalást). A gyors kilábalás pedig viszonylag magas inflációs pályával társulhat, amire az e héten közzétett sokéves csúcsot jelentő inflációs adat is ráirányította a figyelmet.

Miről szól ez az elemzés?

  • A forint háromhavi csúcsra ért és meggyőzően letört egy többéves gyengülési trendvonalat, ami fontos fejlemény.
  • Bemutatjuk azt a három főbb fundamentális tényezőt, ami ezekben a napokban-hetekben a forint erősödése mögött meghúzódik.
  • Bemutatjuk azt is, hogy ezzel a teljesítménnyel a régiós devizák között hogyan teljesít a forint.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

2 223 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái