Deviza

2008. augusztus 08. 09:00 | Portfolio

Áttörte korlátait a dollár! - Ebből benzináremelés lesz?!

Látványosan kitört tegnap este óta az elmúlt hónapokra jellemző 1.54-1.58-as sávból a dollár az euróval szemben lefelé: a jegyzések egészen 1.52-ig süllyedtek, amelyre március eleje óta nem volt példa. A forint/dollár árfolyam ennek hatására 155 fölé emelkedett ma reggelre, míg tegnap este 153.50 körül járt a kurzus. Mivel a nemzetközi piacokon ismét emelkedőben vannak az olajárak, és a forint esik a dollárral szemben, elképzelhető, hogy jövő héten újabb üzemanyagár-emeléssel néznek szembe a magyar autósok.

2008. augusztus 07. 16:50 | Portfolio

Hullámvölgyben a forint, esik a korona, száguld a dollár

A 234.50-236 közötti sávban hullámzott ma a forint/euro árfolyam, azaz a jelek szerint egyelőre nem rántotta magával a gyengülési lejtőn a cseh korona a forintot. Az Európai Központi Bank kamatdöntését követő jelzések, illetve a kedvező amerikai ingatlanpiaci adatok hatására száguldani kezdett a dollár az euróval és más devizákkal szemben. Eközben a magyar állampapírok másodpiacán a kötvényeknél ma újabb, de a tegnapinál már visszafogottabb (jellemzően 3-6 bázispontos) hozamcsökkenés következett be.

2008. augusztus 07. 11:43 | Portfolio

Újabb terv feletti értékesítés!

Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D090729) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 45 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 164.91 milliárd forint összegben érkezett ajánlat. Az erős vételi érdeklődésre való tekintettel az ÁKK az eredetileg meghirdetettnél 10 milliárddal nagyobb mennyiséget fogadott el. A lefedettség 3.66-szoros, az aukciós átlaghozam pedig 8.61 százalékos lett.

2008. augusztus 07. 09:42 | Portfolio

Ha reggel, akkor forintgyengülés

Sorozatban már a negyedik reggel gyengült nyitást követően rövid idő alatt a forint az euróval szemben, ma 235-ról 236 fölé mozdult a kurzus és magyar adatok hiányában számos nemzetközi fejlemény mozgathatja ma fizetőeszközünket. A tegnap háromhónapos mélypontra eső nemzetközi piaci olajárak jótékony hatását ellensúlyozta többek között a számos nagy nemzetközi biztosítótársaság által közzétett, a vártnál kedvezőtlenebb gyorsjelentési eredmény. Emiatt a kockázatvállalási hajlandóság gyengült, a nyugat-európai részvénypiacok jellemzően fél százalék körüli mínuszban tartózkodnak jelenleg.

2008. augusztus 07. 09:10 | Portfolio

A devizatartalékok miatt csökkentek hazánk nemzetközi tartalékai júliusban

58 millióval, azaz kismértékben csökkentek júliusban Magyarország nemzetközi tartalékai, ami kizárólag a devizatartalékok esésével magyarázható - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által ma közzétett előzetes adatokból. Július végén 17.232 milliárd eurót tettek ki a nemzetközi tartalékok, amelyből 15.898 milliárd a devizatartalékok szintje volt.

2008. augusztus 07. 08:51 | Portfolio

Merre tovább forint? - Figyeljük a mai cseh kamatdöntést!

Múlt héten még 230 alatt is megfordult a forint/euro árfolyam, ezen a héten azonban már 240 felé vette az irányt. A forint közel 3%-ot gyengült egy hét alatt, és utoljára egy hónapja volt ilyen gyenge az euróval szemben. A gyengülés a kedvező régiós hangulat fordulásával következett be, de a hazai makroadatok sem segítették a forintot - mutatnak rá a Raiffeisen Bank elemzői a heti devizapiaci körképükben. A külkereskedelmi többlet csökkent májusban, az ipari termelés pedig 1,6%-ot esett júniusban az eurozóna gazdasági lassulásával és a forint erősödésével párhuzamosan.

2008. augusztus 06. 17:09 | Portfolio

Karöltve gyengült a forint a régióval - komoly hozamesés

A forint a török lírával, a dél-afrikai randdal és a lengyel zloty-val karöltve mintegy 0.5-0.7%-kal gyengült a nap során az euróval szemben, de reggel ennél komolyabb mínuszokkal is találkozhattunk. A forint egyhónapos mélyponton, 237-nél járt, ahonnan késő délutánra csak 235.50-236 körülig tudott visszakapaszkodni. Eközben azonban a növekvő kamatcsökkentési esélyek miatt komoly (15-20 bázispontos) állampapírpiaci hozamcsökkenés bontakozott ki a 3 éves és hosszabb referencia-lejáratoknál.

2008. augusztus 06. 15:45 | Portfolio

A csehek euro céldátumot, a lengyelek és a törökök gyengébb pénzt akarnak

Euróbevezetési céldátum megnevezését sürgette egy mai rendezvényen a cseh miniszterelnök-helyettes, a kisebbik koalíciós párt vezetője, míg a lengyel gazdasági miniszter, illetve a török külkereskedelmi tárcavezető a zloty, illetve a líra felértékelődésének valamilyen módon való megállítását szorgalmazta mai nyilatkozatában. Mint ismert: július közepén a cseh korona, a lengyel zloty (és a forint) történelmi csúcsot ért el az euróval szemben, majd azóta mérsékelt gyengülés következett be. A török líra a az Alkotmánybíróság múlt heti döntése (nem zárja be a kormánypártot) után határozottan erősödött, és mintegy féléves csúcs közelében jár jelenleg. A mai cseh, lengyel és török nyilatkozatokban tehát közös vonás, hogy azok az erős nemzeti fizetőeszközök miatti vállalati panaszokkal függnek össze.

2008. augusztus 06. 11:28 | Portfolio

Esnek a hozamok, de a forint továbbra is gyengélkedik

Nem tudott érdemben visszaerősödni reggeli hirtelen leértékelődési hullámát követően a forint délhez közeledve az euróval szemben, miközben az állampapírok másodpiacán határozott hozamcsökkenés mutatkozik. A forintárfolyam és a hozamok közötti, az utóbbi időben ismét megmutatkozó együttmozgás a jelek szerint ismét megbomlott.

2008. augusztus 06. 09:33 | Portfolio

237-nél az euro! - "Benne van már a 240" a levegőben

A tegnap esti Fed-kamatdöntést követően kedvezőtlenebbé vált a feltörekvő piaci hangulat, emellett már 2-3 napja zajlik egy technikai jellegű korrekció a korábban történelmi csúcsot ütött forintnál, ezért gyengül a magyar fizetőeszköz - jelezte a Portfolio.hu-nak Kolba Miklós. Az ING Bank devizakereskedője szerint a holnapi cseh kamatdöntés kimenetele jelentősen befolyásolhatja a forint további mozgását, és meglátása szerint "benne van már a 240-es euro" a levegőben. Mindeközben a magyar állampapírok másodpiacán kissé meglepő módon mintegy 8 bázisponttal csökkennek a hozamok tegnaphoz képest.

2008. augusztus 05. 17:00 | Portfolio

Lenyomták a forintot és ott maradt

Reggel rövid idő alatt mintegy 1%-ot esett és egyhónapos mélypontra jutott a forint az euróval szemben feltehetően nagyobb külföldi befektetők eladásai miatt, majd a nap során már nem tudta visszaszerezni erejét nemzeti fizetőeszközünk. Ehhez a nemzetközi piaci hangulat sem segített, mivel a befektetők ismét szabadultak a kockázatosabb eszközöktől. Az sem támogatta a forint újraéledését, hogy az olajárak további jelentős esése enyhíti a magyar inflációs problémákat is, így fokozódhattak a kamatcsökkentési várakozások. Ez egyébként a forint gyengüléséhez további lendületet is adhat. Az állampapírok másodpiacán a forint gyengülésével párhuzamosan mintegy 2-5 bázisponttal emelkedtek a hozamok a referencia-lejáratokon.

2008. augusztus 05. 09:42 | Portfolio

Tovább esett a forint - egyhónapos mélypont!

A tegnapi régiós devizagyengülést felülteljesítő forint ma eddig ugyanezt tette: a reggeli 233.50-234 közötti nyitás után hirtelen 235.50 körülig emelkedtek az euróval szembeni jegyzések. A mai újabb közel 1%-os forintesés egy hónapos mélypontot jelent az euróval szemben. A nemzetközi befektetői hangulat nem mondható erősen negatívnak, bár a térség devizái kis kissé veszítettek értékükből.

2008. augusztus 05. 05:50 | Portfolio

Még ne váltsuk euróra forintunkat!

Bár a forint árfolyama júliusban új történelmi csúcsokra erősödött az euróval szemben, az általunk havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők az elkövetkező három hónapban nem számítanak érdemi gynengülés megindulására. A többség szerint szűk sávban oldalazhat majd a forint, és 12 hónapos kitekintésben is a jelenlegi szintektől kisebb mértékben eltérő árfolyam képzelhető el a legtöbbek szerint (bár etekintetben már nagyobb a bizonytalanság és a szórás). A profi befektetők között egy hónap elteltével már többen várnak hozamcsökkenést 3 hónapos időtávon, miközben a kötvények a saját benchmarkhoz képest már kevesebb profinál felülsúlyozandók.

2008. augusztus 04. 16:59 | Portfolio

A forint vitte a prímet az esésben

A térség meghatározó devizáinál nagyobb mértékben, mintegy 1%-kal gyengült a mai nap során a forint az euróval szemben, ami napközbeni devizakereskedői jelzés szerint főként külföldi befektetők profitrealizálási döntéseivel függhet össze. A magyar fizetőeszköz értékvesztése miatt újra 150-nél többet kell fizetni a dollár egy egységéért a bankközi piacon. Az állampapírok másodpiacán nem érződött a kedvezőtlen hangulat: a referenciahozamok vegyes irányban jellemzően csupán 1-3 bázisponttal változtak péntekhez képest.

2008. augusztus 04. 11:54 | Portfolio

Külföldiek adják a forintot, 234-nél az euro

Nagyobb külföldi szereplők profitrealizálási célú ügyletei állhatnak a forint ma délelőtti gyengülése mögött - mondta el a Portfolio.hu érdeklődésére Geszti Pál. Az ING Bank devizakereskedője emlékeztetett, hogy a térség többi devizája erős, így "nincs különösebb ok arra, hogy a forintnak el kellene szállnia" (jelentősebb gyengülés következne be). Geszti szerint a 234.50 körüli szint, akárcsak az elmúlt két hétben kétszer is, most is jelentős ellenállás lehet a forintgyengülésben, így a kurzus ismét a 232-es szint felé veheti az irányt. "Ennél sokkal lejjebb nem valószínű, hogy rövid távon menne az árfolyam" - tette hozzá.

2008. augusztus 04. 11:54 | Portfolio

Sorban álltak a vevők a rövid papírokért

Mára likviditási diszkontkincstárjegy-aukciót (D081008 6 hetes hátralevő futamidejű) tűzött ki az Államadósság Kezelő Központ, melyen befektetői oldalon erős vételi érdeklődés (93.9 milliárd forintnyi ajánlat) mutatkozott. Így az eredetileg meghirdetett mennyiségnél (30 milliárd) 10 milliárddal több ajánlatot fogadott el az ÁKK.

2008. augusztus 04. 09:17 | Portfolio

Hét elején erősödhet, utána gyengülhet a forint

Alapvetően a lengyel zloty árfolyammozgása befolyásolhatja a forint euróval szemben teljesítményét a héten - mutatott rá a Portfolio.hu kérdésére az előttünk álló napok kilátásaival kapcsolatban Gondi István. A Raiffeisen Bank devizakereskedője szerint a hét eleji eseménytelen napokban kissé "lefelé csoroghat" a forint/euro árfolyam, majd profitrealizálási okok miatt a régiós devizagyengüléssel együtt a jegyzések 235 felé emelkedhetnek. 1-2 hónapos időtávon a 240-es szint tesztelésének esélyét látja a kereskedő.

2008. augusztus 04. 07:41 | Portfolio

Beletörődnek a tartósan erős forintba a külföldiek

Öt hónap után júliusban végre nettó vevők voltak a külföldiek a magyar állampapírpiacon, ami fontos tényező volt abban, hogy a forint történelmi csúcsra tudott erősödni az euróval szemben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank júliusi ábrakészletéből. A nemzetközi részvénypiaci hangulat javulása a hónap során minimális mértékben a külföldiek magyar részvényállományában is megmutatkozott. Úgy tűnik, hogy a nem-rezidens szereplők kezdenek "beletörődni" a tartósan erős forintárfolyamba.

2008. augusztus 01. 17:01 | Portfolio

Felminősítési pletyka is segíthette ma a forintot

A tegnap késő délután indult forintgyengülés a reggeli "tétovázást" követően megfordult és csendes nyári kereskedésre jellemző módon kissé erősödni tudott a magyar az uniós fizetőeszközzel szemben. Ezalatt az állampapírok másodpiacán az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint enyhe, 1-5 bázispontos hozamemelkedések következtek be a referencia-lejáratoknál.

2008. augusztus 01. 12:53 | Portfolio

Egyre vékonyabb lehet a védőernyő a forinton

Miközben az erős forintárfolyam és a jelentős olajár-esés miatt a közép távú magyar inflációs kilátások a kamatcsökkentések felé mutatnak, addig az európai és amerikai jegybank éppen a kényelmetlenül magas inflációra hivatkozva kamatemeléseket hajthat végre a következő időszakban - legalábbis erre utalnak a friss piaci árazások. Mindez a fejlett piacokkal szemben most még tetemes magyar kamatfelár szűkülését vetíti előre, amely az esetleg ismét felerősödő globális pénz- és tőkepiaci turbulencia időszakaiban a forint fokozottabb gyengülését is hozhatja.