Előfizetői tartalom

Nobel-díjas közgazdász: Magyarország a világ csúcsához tartozik

A Fed döntéshozói sosem fogják bevallani a nyilvánosság előtt, hogy nem a buborékokkal van a baj, hanem azzal, ha kidurrannak - pedig már jó ideje nyomasztják őket a végrehajtott hatalmas pénznyomtatás potenciális következményei. Többek között ezekről a kulisszatitkokról is beszélt a Portfolio-nak adott interjúban Thomas Sargent, aki 2011-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat az eszközárbuborékok terén végzett munkásságáért. A New York-i Egyetem professzora méltatta az Európai Unió hatalmas jelentőségét az európai béke megteremtésében, a híres tudósokra tekintettel pedig "a világ csúcsának" nevezte Magyarországot, illetve a térség országait. A bitcoint és társait buboréknak tartja, de egyúttal a jelenség mögötti okot is megvilágította a beszélgetés során. Ma jelentik be a 2017-es közgazdasági Nobel-díj nyertesét, így a mára időzített interjúval is tisztelgünk a hat évvel ezelőtti díjazott előtt.

Portfolio: Professzor úr, Ön többször is említette a megszólalásaiban, hogy az európai integráció hozzávetőleg ott tart, ahol az Egyesült Államok tartott 1780 körül. Kétségtelen, hogy az eurózóna, mint integráció intézményei még fejletlenek, de meglátása szerint mennyire tekinthető ez problémának? Thomas J. Sargent: Egyszer Gerhard Schröder korábbi német kancellártól...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés