Kényelmes előrejelzési helyzet
Akkor érezzük kényelmesen magunkat, amikor olyan előrejelzést adunk, amelyet egyértelműen támogat a várható jegybanki politika, ráadásul a világ vezető devizapárjának mindkét „lába” esetén ez a helyzet – vázolja friss előrejelzési felülvizsgálatában a Nordea Bank. Ezt arra értik, hogy szerintük mind a Fed, mind az Európai központi Bank olyan monetáris politikai stratégiát fog végrehajtani a következő másfél évben, ami egyértelműen a dollár erősödését támogatja az euróval szemben.
A skandináv térség egyik vezető bankja arra számít, hogy most szeptemberben jelenti be a Fed a havi átlagosan 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programjának leállításának tervét (ezért is fontos most pénteken délután figyelni Jerome Powell Fed-elnök beszédére a Jackson Hole-i jegybanki konferencián, mert szignált küldhet erre), majd decemberben el is kezdi a vásárlási ütem visszafogását és jövő júniusra teljesen is állítja a programot. Arról, hogy az Egyesült Államokban is felfutóban lévő koronavírus-járvány miért csúsztathatja a jövő évre az eszközvásárlási program leállításának megkezdését, múlt héten már írtunk, amikor a piac egy kicsit megijedt attól, hogy a programot a Fed-jegybankárok többsége már idén elkezdené leállítani:

A Nordea arra számít, hogy a program havi 120 milliárdos ütemről nullára vágása három lépésben következik majd be: decembertől márciusig lesz az első visszafogási fázis (tapering), aztán áprilistól júniusig, és végül júliustól már nem vesz több papírt a Fed.
Miről szól ez az összefoglaló?
- Bemutatjuk, hogy milyen makrokép alapján fogalmazza meg a Fed-del és az EKB-val kapcsolatos várakozásait a Nordea.
- Látványos ábrákon mutatjuk be, hogy mik az igazán fontos mozgatórugók a fejlett világ két fő jegybankja számára a döntéseinél.
- Bemutatjuk, hogy mindezek alapján a deviza- és kötvénypiacokon milyen várakozásai vannak a skandináv térség egyik vezető bankjának.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!