Előfizetői tartalom

Eljött a Fed nagy napja: ma bejelentheti a fordulatot a jegybank

Hónapok óta várakozás övezi a Fed eszközvásárlási programjának sorsát, amelynek kivezetéséről már június óta hallunk. A várakozások ma érhetnek véget: szinte biztos, hogy a jegybank ma be fogja jelenteni a taperinget, és megismerjük a kulcsfontosságú részleteket is. A taperinggel kapcsolatos legfontosabb kérdések: mikor kezdődik, milyen lesz a kezdeti ütem, és mikorra tervezik lebonyolítani. A mai bejelentés a gazdasági lassulás ellenére annyira biztosnak tűnik, hogy a befektetőket sokkal inkább Powell inflációval kapcsolatos üzenetei izgatják, és ezzel kapcsolatosan is hallhatunk ma a piaci idegeit borzoló kijelentéseket. Powellnek pedig személyesen is fontos lesz a mai ülés, mert könnyen lehet, hogy jegybankelnökként ma teheti meg az utolsó fontos bejelentését.

Mire lehet számítani?

Ma tartja novemberi kamatdöntő ülését a Fed, amelyen döntés születik az eszközvásárlási program kivezetéséről (tapering). A legutóbbi, szeptemberi kamatdöntő ülésen még kérdés volt, hogy hallunk-e bejelentést a taperingről, a várakozások megoszlottak. A Fed mindkét félnek a kedvében járt: a közlemény megemlítette az eszközvásárlási program kivezetését, de csak mint egy távoli, több ténytől is függő eseményt, ezzel szemben Powell a sajtótájékoztatón már sokkal határozottabban állította, hogy eljött az ideje a lépésnek.

A ma estével kapcsolatban nem is az a kérdés, hogy jön-e a hivatalos bejelentés a Fedtől a taperingre vonatkozóan.

Sokkal fontosabb az, hogy végre konkrétumokat is kapni fogunk a program kivezetésével kapcsolatban. Az eszközvásárlási programot 2020 márciusában vezette be a Fed, és tetemes összegben vásárol be a különböző eszközosztályokból (főleg állampapírokból), biztosítva ezzel a szükséges likviditást, leszorítva a hozamokat és megnyugtatva a részvénypiacot is. A program grandiózus voltát szemlélteti, hogy a Fed a 2020 tavaszi időszakban az új államkötvény-kibocsátás majdnem 100%-ának megfelelő összegben vásárolt állampapírokat a másodpiacon.

Az alábbiakról olvashatsz még a cikkben:

  • Miről dönthet a Fed a mai ülésen?
  • Mik az eszközvásárlási programmal kapcsolatos legfőbb várakozások?
  • Mi késztette döntésre a Fedet?
  • Mire figyelnek a befektetők a mai ülésen?
  • Miért lesz Jerome Powell elnök számára személyesen is fontos a mai ülés?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés