A kormány a befagyasztáshoz hasonlóan ugyan már 2022-ben döntött az idei évre szóló, összességében 100 milliárd forintos ellentételezésről, de az alapján, hogy az április 17. hétfői Magyar Közlönyben megjelent 127/2023. (IV. 17.) számú rendelet és a kapcsolódó határozat az első részlet néhány napon belüli kifizetését írta elő, sürgős intézkedésről van szó.
Az egyetemes ("rezsicsökkentett árú") szolgáltatást nyújtó áram- és gázszolgáltatók már a tavaly augusztusi, 289/2022. (VIII. 5.) számú kormányrendelet alapján is ellentételezésre jogosultak, a jogszabály, illetve az abban előírt miniszteri rendelet pedig ennek mértékét és kiszámításának módját is tartalmazta. E szerint a - mostani változtatás szempontjából releváns - villamos energia esetében a szolgáltató részére járó ellentételezés az egyetemes szolgáltatási bevétellel nem fedezett, a tevékenység ellátásához szükséges nettó ráfordítással azonos összeg. (A kiszámítás módszertanát miniszteri rendelet határozza meg, az ellentételezés kifizetésének részletes szabályait pedig az energiapolitikáért felelős miniszter és a szolgáltató között köttetett szerződés tartalmazza.)
Ez után 2022 novemberében kijött egy másik, 484/2022. (XI. 29.) számú kormányrendelet, amely változtatott a kereteken. Mindenekelőtt kimondta, hogy a 2023-as villamosenergia-rendszerhasználati díjak akként kell megállapítani, hogy a díjmegállapítás nem eredményezheti a lakossági fogyasztók által fizetendő rendszerhasználati díjak növekedését. (Az MVM februári energetikai konferenciájának nyitó előadásában Lantos Csaba energiaügyi miniszter is megerősítette, hogy sem az áram, sem a gáz, sem a távhő rezsicsökkentett lakossági ára és a rendszerhasználati díj sem emelkedik idén egész évben.)
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!