Az idei évben eddig 943 technológiai cég mintegy 226 ezer főt bocsátott el világszerte – derül ki a technológia szektorban végrehajtott leépítéseket globális szinten követő Layoffs.fyi oldal friss adataiból. A multinacionális nagyvállalatok mellett a kisebb startupok leépítéseit is nyomon követő portál 2022-re vonatkozó adata pedig azt mutatja, hogy tavaly 1060 cég közel 165 ezer munkavállalótól vált meg a tech szektorban.
Az Eurofound júliusban megjelent tanulmánya a technológiai cégek leépítési hullámán belül konkrétan azt vizsgálta meg, hogy az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor hat legnagyobb árbevételű tőzsdei cégénél (Amazon, Microsoft, Google, Apple, Meta (Facebook) és Salesforce) az utóbbi években miként változott a munkavállalók létszáma.
A nagy létszámbővítést jelentős leépítés követte
A koronavírus-járvány idején mind a hat vállalat módosította növekedési stratégiáját, és az előrejelzett bővüléshez igazodva jelentősen növelte a munkavállalóinak létszámát.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!