Portfolio signature

Varga Mihály a bankadóról: ez egy fiskális eszköz, de a monetáris politika is léphet

Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak csütörtök délelőtt elmondta, hogy októberben mutatja be a tervezett adómódosításokat a Pénzügyminisztérium, amelyben már a január 1-től bevezetendő globális minimumadó részletszabályait is ismertetik. Közölte, a magyar kormány már levélben kereste az Egyesült Államok kormányát a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újratárgyalásáról, de még Washington válaszára várnak. A kabinet megerősítette, hogy sor kerül a nyugdíjak inflációs korrekciójára, valamint jelezte, hogy a fiskális politika eszköztárában a költségvetést segítő intézkedések során valóban szó lehet a bankadó megemeléséről is, valamint a kamattámogatott hitelek felülvizsgálatáról.

Varga Mihály pénzügyminiszter több fontos kijelentést is tett a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen a költségvetés egyensúlyjavítási lehetőségeit illetően, így jelezte, hogy sor kerülhet a kamattámogatott hitelek felülvizsgálatára, esetleges kivezetésükre, valamint akár a bankadót is megemelheti a kabinet. Továbbá azt is elmondta, hogy az idei évre a költségvetésben tervezett 3,9 százalékos inflációs hiányt is módosíthatja a kormány.

FRISSÍTÉS! Időközben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Varga Mihály mondataira:

Az esemény után a tárcavezető a Portfolio-nak azon kérdésére, hogy egyeztetett-e Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel, azt közölte, hogy azokat a fiskális intézkedéseket foglalta össze az előadásában, amelyek rendelkezésre állnak a kormánynak ahhoz, hogy "ha szükséges, akkor beavatkozzon a folyamatokba."

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés