Előfizetői tartalom

EU-források, visszatérő infláció, vállalati kilátások, hitelezés – Ezekről szólt az idei ősz gazdasági csúcskonferenciája

November végéig megindulhat a befagyasztott uniós források folyósítása Magyarországnak – mondta kedden a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. Közben nemzetközi és hazai előadók is arra figyelmeztettek, hogy könnyen visszatérhet az infláció, vagyis korai lenne fellélegezni, a vállalkozások pedig az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva már a polikrízisek korára készülnek.

Közeleg a megegyezés az uniós forrásokról

A hosszas előkészítő munka után akár november végéig megegyezés születhet a horizontális feljogosító feltételekről és azonnal megindulhat az uniós források folyósítása – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Budapest Economic Forum konferencián tartott nyitóelőadásában.

navracsics tibor bef

A miniszter hozzátette: a helyreállítási alap esetében 2026 augusztus végéig el kell jutnunk olyan szintre, hogy az adott projekt nemcsak megvalósul, de működésre is képes. Két mentségünk van, amivel számolunk: a minél jobb előkészítés, valamint nem halad zökkenőmentesen a kifizetés több másik országban sem, így szerinte EU-szinten kell újragondolni a határidőket, hogy az RRF valóban segítse a fejlesztéseket.

Visszatérhet az infláció

A területfejlesztési miniszter és a Mol-vezér után két külföldi előadó volt a vendégünk a konferencián, akik hasonló témáról beszéltek, csak más nézőpontból. Jelenleg talán globálisan is az a legfontosabb kérdés a közgazdászok körében, hogy

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés