Csillapodott a kamatkiadások emelkedése
Tavaly bruttó 2764,1 milliárd forintot költött kamatkiadásra a központi költségvetés a 2022-es 2100 milliárd forint után – derül ki a hétfőn közölt államháztartási beszámolóból. Két évvel ezelőtt azonban ez az összeg még az 1500 milliárd forintot sem érte el, vagyis 2021-hez képest már több mint 1200 milliárd forint a különbség. Ezzel párhuzamosan a kamatbevételek is emelkedtek, de a nettó összegben is hasonló a tendencia.

Sokszor írtunk már arról, minek az eredménye a kamatkiadások megugrása, alapvetően két tényező okozta:
- Az infláció elleni küzdelem jegyében a jegybankoknak jelentősen szigorítaniuk kellett a monetáris politikát, ami az állampapírpiaci kamatok emelkedéséhez vezetett. Ráadásul ebben a szigorításban az MNB szinte az egész világon az élen járt, hiszen 2022 októberében a forint védelme érdekében 18 százalékra kellett emelnie az irányadó kamatot.
- Az állam továbbra is erőteljesen ösztönzi a lakosságot állampapírpiaci befektetésekre, ami alapvetően pozitív, hiszen a hazai kisbefektetői kör stabilabb és az országban marad a kifizetett kamat. A probléma, hogy a megtakarítások bevonzása érdekében nagyon magas, már-már extrém kamatot kell fizetni. Önmagában a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) infláció feletti hozama éves szinten több százmilliárd forintos pluszkiadást jelent az állam szempontjából.
Főleg 2023 első fele volt aggasztó a kamatkiadások emelkedése szempontjából, akkor még arról írtunk, hogy akár a 3000 milliárd forintot is átlépheti az év végére az adósságszolgálatra kifizetett összeg. A második félévben aztán megtorpant a korábban látott emelkedés, így végül a bruttó összeg sem érte el ezt a határt. Ez annak köszönhető, hogy az MNB májusban elkezdte fokozatosan lefaragni a kamatot. Persze a kamatra fordított összeg még jó ideig nem fog érdemben csökkenni, de már az is eredmény, hogy magasabb szinten stabilizálódott a korábbi évekhez képest.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!