Amint arról beszámoltunk, év elejétől könnyítések léptek életbe az ipari üzemekhez közeli, a saját célú energiatermelést szolgáló on-site naperőmű parkok, illetve az energiaközösségek létesítésére vonatkozó szabályozásban. Ezek értelmében az ipari szereplők már gyakorlatilag szabadon alakíthatnak ki hálózatokat, mikrogrideket a mérőóra mögött egy adott földrajzi körzetben, mivel megszűnt az egy helyrajzi számra vonatkozó korlátozó előírás. A termelői vezeték alkalmazási körét kibővítő módosítás következtében az eddigiekkel szemben az új szabály az, hogy on-site erőmű létesíthető abban az esetben is, ha az nem közvetlenül a piaci szereplő felhasználási helyén létesül, hanem valamely szomszédos, egyébként felhasználási helynek nem tekinthető ingatlanon - hívta fel a figyelmet a DLA Piper Hungary jogi blogján Holló Richárd a január 1-től hatályos 2023. XCIX. törvény által behozott változásokra.
A módosítás egyéb ösztönzőket is bevezet a nagyobb kapacitású on-site erőművek megvalósíthatóságának elősegítése érdekében, így a legalább 5 MW kapacitású, visszwattos (a közcélúhálózatba nem betápláló) erőmű vagy villamosenergia-tároló a kapacitáskiosztási eljárás rezsimjén kívül létesíthető lényegében a felhasználási hellyel kapcsolatos korábbi korlátozások nélkül, ha a magánvezeték közcélú hálózati betáplálási kapacitása nem változik, és a termelői vezeték engedélyese megállapodik az érintett ingatlanok tulajdonosaival a termelői vezeték létesítésének feltételeiről.
Továbbá, a módosítás új erőművi engedélyes kategóriával bővíti ki a villamosenergia-törvényt, bevezetve az önellátó termelői egység és az önellátó termelői engedélyes fogalmakat. Mivel a nagyobb kapacitású on-site erőműveket lefedő önellátó termelői egység egy teljesen új, önálló kategória, ezért a jogi szakértői értelmezés szerint az általa termelt villamos energiából származó bevétel nem Robin Hood-adó köteles.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!