Portfolio signature

Behúzták a kéziféket a gyárak

Az ipar gyengélkedése miatt egyes vállalatoknak kevesebb munkaerőre volt szükségük az elmúlt időszakban. Az autóipar problémái miatt az akkugyárak is gyengélkednek, amelynek hatására lelassulhatott a külföldi dolgozók behozatala Magyarországra.

A magyar piac rendkívül kitett a nemzetközi hatásoknak, mivel globális cégek adják mind az exportbevételek, mind a hazai foglalkoztatás egy markáns részét. A magyar piacon ráadásul kiemelt az autóipar szerepe, így a szektort érintő változások náluk azonnal érezhetők - vélik a Portfolio által megkérdezett szakértők, akiket azután kérdeztünk meg, hogy az ipari termelés kifejezetten gyenge az év első hónapjaiban, illetve leépítést is láthattunk az akkumulátoriparban, amelyre sokan húzóágazatként tekintenek.

„A hazánkba érkezett ázsiai beruházások mind az európai piacokra történő termelésben érdekeltek igazán, céljuk az, hogy a már Európában gyártott áruk egyfajta védettséget, például vámmentességet élvezzenek, és így versenyképesebbek legyenek más, nem EU-s gyártókkal szemben” – mondta el a Portfolio megkeresésére Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

„Amikor viszont az EU gazdaságán belül a legnagyobb piaci szereplő, Németország 0-1 százalékos közti gazdasági növekedéssel számol, és megvonja a támogatásait az elektromos autózástól, aminek hatására egyes szakértők szerint 60 százalékot is zuhanhatnak az eladások, már tudni lehetett, hogy ez a magyarországi gyártókra nézve katasztrófával ér fel. A cégek kivártak, hátha piaci fordulat áll be rövid időn belül. Ez azonban nem történt meg, így kénytelenek voltak nagyobb létszámban leépíteni” – emelte ki Nógrádi József.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés