Bod Péter Ákos: a kanyarban leelőznek minket

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A hivatalos narratívában gazdasági teljesítményünket leginkább az uniós átlaghoz vagy pedig egy megelőző időponthoz viszonyítva kell értékelni. Akkor nagyjából rendben van az ügy: látszik haladás, persze lehetne még több. Zavar akkor támad, ha az Eurostat közzéteszi az egy főre jutó bruttó hazai termék, a tényleges lakossági fogyasztás, a bérszint vagy a munkatermelékenység adatait, és az Európai Unió országrangsorában az utolsó helyeken találjuk magunkat.

Lehet a disszonanciát az összehasonlító mutatók mérési hibáinak okolásával vagy előnyösebb  helyezést mutató indikátorok keresésével oldani. Előnytelen rangsorolás kapcsán gyakori a védekezés: az ilyen érzékeny a felhasznált indikátorokra. Valóban, kis sorrendi különbségek esetén helye lehet az árszint- és árfolyammérési módszerek firtatásának. A tényadatokkal való szembenézés másfelől serkentheti a magyar gazdasági pálya kritikai értelmezését, amint ez a gyors román felzárkózás mutatóinak láttán meg is történt a szakmai körökben. Fontos belátni: nem a mérés módszertana, hanem az összehasonlítási keret a lényeg, ha a helyzetünket reálisan akarjuk értékelni.

De mi legyen a viszonyítási keret? Mi az érdemi benchmark?

Leíró elemzéseknél ad bizonyos támpontot az uniós átlag. Háttéradatként lényeges a tizenöt éves vagy még régebbi bázisállapothoz mért index. Az üzleti szereplőknél viszont az igazi mérce a jelenleg releváns országcsoport. Harminc éve a visegrádi csoport volt a viszonyítási keret Magyarország gazdasági, pénzügyi, társadalmi indikátorainak értékelésénél. Ma már csak részben igaz ez.

Itteni egyik fő megállapításunk: hazánk fokozatosan „délre csúszott”.

Az ezzel összefüggő másik vonatkozás pedig az, hogy rendszerint külső sokkok idején következett be a relatív pozícióvesztés.

Mindenesetre sokat mond a volt rendszerváltoztató országok fejlődési pályáinak az eltéréseiről, hogy a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi klasszifikációiban Szlovákia az euróövezet tagjaként a fejlett gazdaságok között, Csehország az „egyéb fejlett” csoportban szerepel, míg mi az európai feltörekvő (emerging) piaci kategóriában. A globális pénzpiaci szereplők is rendszerint így tekintenek ránk. Fenntartásokkal, de indokolhatónak fogadom el ezt a minősítést.

Friss és tanulságos ügy a Fitch Ratings minapi közleménye országkockázati besorolásunk (BBB) megerősítéséről. Tanulságos az ahhoz fűzött kommentár, nem kevésbé a BBB besorolási listán rajtunk kívül szereplők névsora: Bulgária, Indonézia, Kazahsztán, Peru, Fülöp-szigetek, Uruguay. (Az EU-ban mögöttünk már csak Románia található a Fitch-nél BBB- ratinggel).

A kazah vagy perui szuverén kockázati mérték aligha mond sokat nekünk. Az már valamit, hogy a miénkkel megegyezik (más hitelminősítőknél pedig előttünk van) a bolgároké. Mindhárom nagy hitelminősítőnél csupán a román rating rosszabb az EU-ban; előttünk áll immár a horvát (különösen az euróövezeti belépésük óta), és persze az összes többi térségi állam, használjon eurót vagy sem (cseh, lengyel).

Az országkockázat csupán egyetlen, noha anyagi következményekkel bíró mérce. Vannak más csoportképző ismérvek is, amelyek alapján továbbra is indokolt a visegrádi csoport mércéjét alkalmazni viszonyaink és kilátásaink megítéléséhez. Az viszont már a múlté, hogy az uniós átlag, vagy pláne az osztrák szint utolérése szóba jöhessen, a kinevettetés veszélye nélkül.

Lehetne a történelmi múlt vagy a társadalmi psziché szempontjai szerint az osztrák viszonyokat venni összehasonlítási alapul – de minek?

Befektetői körökben tehát az EU perifériájának tagjaként tekintenek Magyarországra, amikor üzleti véleményt formálnak. A régebbi múlt pedig leginkább csak akkor kerül elő a gazdasági tárgyú döntésekben viszonyítási alapként, amikor egy korábban elfogadott tétel valóságtartalmát kell felülvizsgálni. Ilyen az egykor széles körben osztott vélemény, mely szerint a piacgazdasági intézmények (európai jellegű számvitel, áru- és értéktőzsde, kereskedelmi és pénzügyi jogrend) tekintetében a magyarok előbbre tartanak, mint a legtöbb ’tranzíciós” ország.

Ez bizonyosan így volt eleinte. Általában is az volt a vélekedés a rendszerváltozást követő évtizedben, hogy a cseh, a magyar, a lengyel, és talán a szlovén, kevésbé a szlovák gazdaság képes az elsők közt és alapvetően sikeresen integrálódni Európába, kifejlett piacgazdaságként. Azóta a balti térség, Dél-Kelet-Európa is túljutott az intézményi és szerkezeti integrálódáson, noha nagyban eltérő módon.

A valahai keleti blokk immár az EU keleti perifériáját alkotja. Ám a "szétfejlődés" sokféle jegyét is felmutatják ezek a gazdaságok.

Magyarország a bevett teljesítménymércék szerint sajnálatos módon nincs már az első háromban. Ennek belátásához nem kell önmarcangoló attitűd. A rendszerváltoztató országok sorában számos elismerésre méltó teljesítményt láttunk, így a relatív pozíciók átrendeződtek. A folyamat ma is zajlik, amely egyben vetélkedés: egy ország melyik ligába tartozik.

A magyar relatív helyzet, itteni elemzésünk tárgya, nem helyezhető el egyetlen jelzőszám-skálán. Ami a bruttó hazai termék (GDP) alakulását illeti, az elmúlt két évtizedben azt láthattuk, hogy a külső viszonyok nehezebbre fordulásával a térségi mércéhez képest a magyar gazdaság relatíve visszacsúszik. Voltak jobb és nehezebb esztendőink, mint másoknak is a mi összehasonlítási keretünkben, de a teljesítmények hullámzásában sok volt az eltérés.  

Az elmúlt két évtized folyamatain jól látható, hogy a nagy sokkok, mint amilyen a 2007 és 2010 közötti pénzügyi válság, 2020-ban a világjárvány, majd a 2022 februárja utáni orosz-ukrán háború, eltérő módon jelentek meg a gazdasági teljesítményekben. A visegrádi térséget keretként tekintve feltűnik, hogy a többiekhez képest a magyar gazdasági teljesítmény esett vissza leginkább az igazán nehéz időkben. A térséget csak áttételesen érintő euróövezeti bajok idején, 2012 körül, szintén nálunk zsugorodott leginkább a GDP.

A minta tehát: bajt hozó eseményeket követően a magyar teljesítmény csökken a V3-csoporthoz képest. Ez egyébként vonatkozik a legtöbb új tagállamra is. Fordulatkövető képességünk tehát viszonylagos gyenge.

E mögött érdemes szerkezeti tényezőket keresni, de nem kerülhető meg a gazdaságpolitikai gyakorlat említése sem. Már csak azért is szükséges a válságkezelő gazdaságpolitikát szóba hozni, mert magas hivatali helyeken pont annak ellenkezőjét hangoztatták, mint ami rendre bekövetkezett: „kanyarban fogunk előzni”. Ha ez volt a program, nem vált be. Az összehasonlító adatok egészen mást mutatnak.

Legfeljebb azokban az átmeneti pillanatokban láthattunk imponáló növekedési negyedéveket, amelyeket a többieknél mélyebb visszaesés előzött meg.

Ha már autózási metafora került be a gazdaságpolitikai narratívába: a magyar gazdaság nem bizonyult jó útfekvésű, alacsonyra épített sportautónak, amely – noha az veszélyes és a napi életben kerülendő – a hirtelen kanyarokba gyorsan képes belemenni, majd pedig nagy sebességgel kilőni. Ha már jármű, akkor inkább egy megpakolt teherautó. A felpolcolt rakományra tekintettel nagyon is fékezni kell éles kanyar előtt, és onnan csak a teherautómotortól kitelő ütemben lehet ismét visszagyorsulni – a többi jármű nyomában.

Ha ez volt az eddigi minta, mitől változna meg most, 2025 derekán? A Fitch ugyan – nagy megkönnyebbülésünkre – megtartotta a korábbi besorolást, sőt még a negatív kilátás megjegyzést sem fűzte hozzá, noha saját makrogazdasági modellje szerint a BBB- következne a magyar kulcsadatokból. Abból egyebek mellett, hogy az újabb sokkok miatti ütemvesztésből nehezen tér magához a magyar gazdasági teljesítmény: a 2025-ös évre mindössze 0,7 százalékos a prognózisa. Az pedig messze elmarad a Fitch-nél BBB minősítésű országcsoport idénre várt 2,8 százalékos növekedésétől.

Majd talán, egyszer, 2026-ban, nálunk is 3 százalék fölé emelkedhet a növekedési ráta. Ezt persze már hallottuk 2023-ra, 2024-re vonatkoztatva. Egészen idén tavaszig ez volt a hivatalos céladat 2025-re…

De miért nem húz minálunk ez a bizonyos motor? Mi az a túlsúlyos rakomány, ami miatt éppen a kanyargós pálya annyira előnytelen?

Maga a Fitch egész problémahalmazt csatolt a döntéshez fűzött megjegyzésében.

• A BBB besorolásúak mediánjához képest túlságosan nagy Magyarország államadóssági hányada.
• Baj a nehezen értelmezhető („unortodox”) gazdaságpolitikai gyakorlat.
• A gazdaság nagymértékben nyitott, és ami ezzel együtt jár: nagy a külső sokkoknak való kitettsége.
• Még valami, ami ki szokott maradni a besorolási döntésekről kiadott kormányzati sajtóközleményekből: a kormányzati működést minősítő jelzőszámok az utóbbi években hozzáromlanak a BBB-besorolású országok (Peru, Fülöp-sziget, Kazahsztán stb) átlagához.

És itt áll elő egy sajátos, kellemetlen csapdahelyzet. Magyarország úgy lett az évek hosszú sora alatt egy sor szerkezeti, államműködési vonatkozásban „emerging market”, hogy osztozik azok pénzügyi, kereskedelmi kitettségében, de messze nem annyira dinamikus. Az uniós átlaghoz mért – egyébként meglehetősen szerény – fejlettségi felzárkózás csak addig ellenérv a magyar teljesítményt kritizálókkal szemben, amíg eltekintünk az új tagállamok átlagos növekedési teljesítményétől, vagy a nem-európai „feltörekvő piacok” dinamikájától.

A kilátások sem biztatók. Az Európai Bizottság által idén májusban közzétett prognózis – amely közel áll más elemzők, nemzetközi intézmények kitekintéseihez – azt mutatja, hogy a magyar GDP-növekedési ütem elmarad a világátlagtól, a térségi átlagtól, és különösen a kevésbé fejlettnek számító társakétól.

Az új tagállamok „felsőháza” is megsínylette a poszt-Covid időszak inflációját, az orosz energetikai kitettségtől való gyors és drasztikus leválást; különösen nagy növekedési áldozattal járt az átállás Észtországban, a sajátos balti viszonyok közepette. A régióban élen járók azért maradnak a felső ligában. Ami a második hullámot érinti: a korábbi növekedési sztár Lengyelország továbbra is dinamikus pályán halad. A megelőző időszakban gyorsan növekvő Szlovákia – részben a nálunk is jól ismert iparszerkezeti okokból, a túlfejlesztett járműipar miatt – csak közepes teljesítményt képes felmutatni. A korábban gazdaságilag kevésbé fejlett, de gyorsan felzárkózó déli tagállamok növekedési prognózisa továbbra is érdemi. Ezzel a háttérrel a magyar adatok (2022-2024 tény, 2025 várható, 2026 prognózis, mint a táblázat egészében) mindenképpen egyedi mintát adnak:

egyedüliként, immár három éven keresztül tart a recessziós-stagnáló szakasz.

Mondhatjuk: kanyargós pályán valahogy így halad a jármű. Marad 2026-ra az ígéret: ha nem következik be újabb hajtűkanyar, visszatér az érzékelhető növekedési ütem. Az, amely joggal elvárható egy „feltörekvő piac” részéről.

Csakhogy még ezek a 2025-ös és 2026-os prognosztizált adataink is arra a feltételezésre épülnek, hogy az EU-s források elvileg elérhető hányadához valóban hozzá lehet férni. A bizottsági prognózisban nem is lenne ildomos azzal a realista feltételezéssel élni, hogy a 2026-os választásokig már nem történik olyan kormányzati irányváltás, amely révén valóban elérhetők lesznek a hipotetikus többlet-források.

Ugyanakkor a reziliencia-alapok és a szokásos felzárkóztatási források rendelkezésre állnak az összes többi tagállamnak. Tudható, hogy a gazdasági növekedést alapvetően nem ezek a többletforrások határozzák meg, ám azért rásegítenek a gazdasági alkalmazkodási folyamatra, növelik a makrogazdasági keresletet, és még pénzügyileg is stabilizálják az érintett gazdaságokat. Ettől az ösztönző-dinamizáló elemtől viszont komoly mértékben elesik a magyar gazdaság, mégpedig olyan időszakban, amikor immár több éve nem tud növekedési teljesítményt felmutatni.  

A helyzet bonyolultságát sokan, sokféle módon értelmezik. Az bizonyosnak látszik, hogy a túlpakolt járművet meg kell szabadítani a fölös ballaszttól. A Fitch tükröt tartott elénk: a kép elég világos. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images