Miért nem kap már erőre a magyar gazdaság?

Idén alig növekedhet a magyar gazdaság. Pedig a 2025-ös év nagy várakozásokkal kezdődött. Nemcsak a kormány várt repülőrajtot, de a makrogazdasági elemzők és a kutatóintézetek is egészen szép növekedési kilátásokról beszéltek. Aztán szépen lassan „elromlott” minden. A közgazdászok sorra rontották az előrejelzéseiket, hol a külső konjunktúra lanyhulása, hol a belső problémák miatt. Már a kormány is csak 1%-os GDP-növekedést jósol, a közgazdászok döntő többsége ennél szerényebbet vetít előre. A friss előrejelzések 0,5% körüliek, de már nem elképzelhetetlen forgatókönyv a stagnálás sem.

Déjà vunk van. Ugyanez történt tavaly és tavalyelőtt is. Azok az évek is bizakodással kezdődtek, aztán folyamatosan érkeztek a kellemetlen hírek. Háború, energiaválság, inflációs válság, megélhetési válság, beruházási zuhanás, német visszaesés – mindig volt valami, ami elrontotta a dolgokat. A kabinet szerint a legújabb sokkot az EU-USA vámegyezég okozhatja. Bár valóban sorra jöttek a váratlan helyzetek és események az elmúlt időszakban, ez nem minden országot viselt meg annyira, mint bennünket. Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság növekedési motorjai leálltak, miközben a sokkellenálló-képessége is sokat romlott. Ahhoz, hogy megértsük, miért nincs növekedés, érdemes megnézni, hogy amikor még volt, akkor mi hajtotta.

Magyarországon három dolog hozott jelentős gazdasági növekedést az elmúlt 30 évben. Az FDI, az eladósodás, meg az EU-pénzek.

Néhány éve erről beszélgettünk az ország egyik meghatározó közgazdászával. A rendszerváltás utáni időkben a külföldi tőke beáramlása hozott lendületet, később a masszív eladósodásból lett (fenntarthatatlan) gazdasági növekedés, az uniós csatlakozást követően pedig az EU-források kapcsolták magasabb fordulatszámra a gazdaságot. Mostanra azonban eljutottunk oda, hogy a korábbi motorok kifulladtak.

A rendszerváltás okozta sokkot követően a külföldi tőke nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felpörögjön a magyar gazdaság. A versenyképtelen szocialista ipar összeomlása és a világszínvonalú külföldi multik betelepülése jó váltásnak mutatkozott. Még akkor is, ha csak az olcsó munkaerő miatt jöttek és relatív alacsonyabb hozzáadott értéket teremtő gyártást hoztak ide. A gond az, hogy amíg az alacsony fejlettségi szinten valódi növekedési ugrást hoztak ezek a vállalatok, ma már valójában szinte mindenki itt van a világ élvonalából, aki számít. Egy új cég betelepülése már nem hoz olyan know-howt, tudást, technológiai fejlődést, mint évtizedekkel ezelőtt. Ráadásul nincs többszázezer munkanélküli sem, akiknek állást kellene biztosítani. Vagyis a gazdaság azon fejlettségi szintjén, ahogy Magyarország van, a külföldi cégek (adókedvezményekkel vagy más ösztönzőkkel) invitálása már nem hoz növekedési ugrást, így ezzel nem kerülünk közelebb a technológiai élvonalhoz.

Akkor vegyünk fel még több hitelt! Nos, az eladósodáson alapuló gazdasági növekedés sosem fenntartható. A közgazdaságtan egyszerű alapösszefüggése, hogy nincs ingyenebéd. Ennek az árát már megfizettük a 2008-09-es válság előtt és közben. Persze, egy nagyon alacsony eladósodási szinten átmenetileg tolerálható a nagyobb adósságfelvétel, ám a tartósan magas költségvetési hiány és a felzárkózó térségét messze meghaladó államadósságszint olyan akadályt jelent Magyarország számára, ami miatt a további eladósodás több kockázatot jelent, mint amennyi előnnyel kecsegtetne. A piacok azonnal idegesek lennének, a hitelminősítők gyorsan rontanák az adósbesorolásunkat, a forint pedig nagyot gyengülne. Vagyis ez az opció valójában nem létezik, bár a választások előtt biztosan ebbe az irányba kacsintgat majd a kormány.

Akkor jöjjenek inkább az EU-pénzek! Ezzel lehet a legkevésbé vitatkozni. De az uniós források nem jönnek. Olyan mély az ellentét az EU és a magyar kormány között, hogy a pénzcsapok most csak csöpögnek, miközben akár zúdulhatnának is.

Pedig a magyar gazdaság rendszerváltás utáni egyik legerősebb növekedési periódusában, 2014 és 2019 között kulcsszerepet játszottak az uniós források. (Jól látszik, hogy a 2016-os forrásínség kissé be is rogyasztotta a GDP-t.) Persze az is igaz, hogy az EU-pénzek felhasználásának hatékonyságában nem jártunk élen, sőt, nagyon sok beruházás csapnivaló megtérüléssel valósult meg. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy úgy is megtámasztják a gazdaságot (és a munkapiacot), ha az uniós pénzekből csak kiásnak egy gödröt aztán betemetik.

Most azonban egyre inkább egy olyan időszak képe rajzolódik ki előttünk, ahol nem látni, miképp kerülnénk ki a növekedési csapdahelyzetből.

Az olcsó munkaerőn és a külföldi technológia átvételén alapuló gazdasággal már nem igazán lehet magasabb jövedelmi szintre kerülni. Ráadásul amíg az elmúlt évtizedekben a foglalkoztatás növekedése hozzájárult a GDP-növekedéshez, addig a következő időszakban az elöregedés miatt éppen ellenkező lesz a helyzet. Ennek jelei az idei foglalkoztatási adatokban már látszanak is: a dolgozók számát ugyanis már az is csökkenti, hogy többen lépnek ki a munkaerőpiacról, mint amennyien belépnek.

Így vagy munkaerőt kell importálni (a nagyberuházásokkal kizárásos alapon ez lesz), vagy a meglévő munkaerő képzettséget kellene növelni. Magas hozzáadott érték teremtésére csak a képzett munkaerő képes, hazánkban azonban elakadt a fiatal diplomások arányának a növekedése, miközben az EU-ban kitart a kedvező trend. Pedig a béradatokból is látszik, hogy a jobb képzettség sokkal nagyobb bért jelent, így tartósan magasabb fogyasztási szint érhető el hosszú távon.

A másik út a munkaerő hatékonysága mellett a tőke megtérülésének növelése, ami úgy érhető el, ha a mosolygörbe vidámabb pontjaira evezünk át a szomorúbbakból (gyártás-összeszerelés). Itthon azonban évek óta csökken a kutatás-fejlesztés GDP-arányos szintje is (pedig a GDP sem túl acélos), ami szintén rossz hír a gazdaság hosszabb távú növekedési kilátásait illetően.

Pedig a jó ötletek, a startupok támogatása és a hatékony intézményrendszer előbb-utóbb kiforrja magából a villámgyorsan növekvő cégeket. A régió bajnokai között nagyítóval kell keresni a magyarokat. A csehek és a lengyelek egyre erősebbek, nekik egyre jobban megy a kifektetés is. És úgy néz ki, hogy nálunk fektetnek ki. A cseh Alzában megvehetjük a tartós fogyasztási cikkeket, a cseh Kiflin megrendelhetjük a holnapi reggelit, miközben a litván Vinteden eladhatjuk azt, amire már nincs szükségünk. Pedig akár hazai cégek is lehetnének ezek. De nem magyar cégek hódítják meg az egyre inkább technológiai alapú világunkat. Az elmúlt 5-10 évben egyre inkább az internetre költözött az élet, erről azonban a magyar vállalatok igencsak lemaradtak.

Ha a következő években újra tartósan magas növekedési pályára szeretnénk állítani a gazdaságot, akkor korábban már bevált receptekhez kellene nyúlni: a rövid távú növekedést belökhetik az EU-források, a hosszú távú fejlődés alapjait pedig a stabil intézményrendszer mellett a dolgozók képzettségi szintjének javítása jelenti. Így talán néhány év múlva magyar sikersztorikat is ünnepelhetnénk a régió legjobb cégei között.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images