Mire lenne szükség Magyarországon a növekedési szintlépéshez?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Romló magyar növekedési pozíció

A magyar gazdaság 1995 és 2024 közötti átlagos egy főre jutó GDP-jének növekedési üteme 2,7%-ot tett ki, amely jóval alatta maradt a régióhoz tartozó lengyel (3,9%), román (3,5%) és szlovák (3,3%), de a régión kívüli török (3,5%) és orosz (3,1%) eredményeknek is.

A magyar és a régiós növekedési ütem különbségeit legvizuálisabban az szemlélteti, hogy az adott régiós ország GDP/fő adata milyen arányt mutat a magyar GDP/fő adathoz viszonyítva (Magyarország=100%, 100% fölött magasabb a magyar adatnál, 100% alatt alacsonyabb). A közelítő tendencia szemléletesen mutatja az utolérést, a távolodó tendencia a lehagyást.

• Lengyelország 2011 óta magabiztosan megközelítette, majd megelőzte a magyar gazdasági teljesítményt, 1995-ös 25%-os hátrányát 2024-re 7,5%-os előnyre javította.
• Románia és Szlovákia 23% és 18%-os lemaradását 2-2%-os lemaradásra mérsékelte, befogó pozícióban vannak.
• Bulgária és Törökország fej-fej mellett emelkednek, sikeres üldöző pozíciót szereztek. Bulgária 30%-os lemaradását 18%-os, a régión kívüli Törökország 29%-os lemaradását 11%-os lemaradásra mérsékelte.
• Észtország 22%-os hátrányból 2024-re oly módon érte el a magyar teljesítményt, hogy 2003-tól jóval fölötte volt a magyar teljesítménynek.
• Litvánia 2012-ben előzött, jelenleg 13%-os teljesítménytöbbletet mutat.

A grafikonon szereplő országok átlagos növekedési üteme a 2,7% és a 4,8% által meghatározott sávba esett (2,7%-nál alacsonyabb növekedést csak Csehország és Szlovénia mutatott, ezek az országok azonban igen magas bázisról indultak).

Magyarország számára sajnálatos, hogy a régiós növekedési sáv legalját foglalja el.

Lengyelország, Észtország és Litvánia a legsikeresebb országok. Meg kell azonban jegyezni, hogy a régió legjobban teljesítő gazdaságai sem érték el azt a növekedési tempót, amelyet a II. világháborút követően a dinamikus növekedést bemutató és eredményesen felzárkózó gazdaságoknál láthattunk.

Kiút a külföldi működőtőke csapdájából

A magyar gazdaság alacsony növekedési dinamikája kikényszerítheti, hogy a gazdaság – a magasabb jövedelem szint elérése céljából – új gazdaságstratégiai célok alapján jelentős irányváltáson és az új irányoknak megfelelő átalakításon menjen keresztül. Az új irányok meghatározásához azonban számot kell vetni azzal, hogy milyen gazdaságra is van szükségünk.

A gazdaságstratégiai, gazdaságpolitikai és az azokat átölelő politikai gondolkodás számára a humán tőke intenzív fejlesztése, a tudásipar felépítése és a technológiaipar gazdaságstratégia középpontjába helyezése alapvető céllá kell, hogy előlépjen. Az új gazdaságfejlesztési értékek és prioritások határoznák meg a gazdasági akcióterveket, és optimalizálnák a források elosztását.

A rendszerváltás óta folytatott gazdaságpolitikák elsősorban a külföldi működőtőke kiszolgálására építettek.

A szakmai oktatás irányait, minőségét is erre a vállalati szegmensre optimalizálták.

A külföldi működőtőke azonban hiába hozza:

• a szinte korlátlan mennyiségű tőkét, ma a vállalati növekedés szűk keresztmetszetét már nem a tőke jelenti,
• a legmagasabb szintű technológiát, maga a technológia a gazdaságunkban alig több, mint zárványként működik, a technológia jogilag szigorúan védett, a technológiát karbantartó és fejlesztő tudásipari infrastruktúrák a működőtőke-kibocsátó országokban állnak rendelkezésre,
• a legmagasabb szintű vállalatirányítást és üzleti modelleket, az üzleti modellek ugyan jogilag nem levédhetők, de csekély hatással vannak a kis- és középvállalati szektorunkra.

Az üzleti és gazdaságstratégiai gondolkodásban meglévő tőkefétis a fejlett világban mára már megkopott, mivel a tőke, mint termelési tényező primátusa a korábbinál már több évtizede egy fokkal hátrébb sorolódott.

Ma a technológiai gazdaságnak nem a tőkéhez jutás a szűk keresztmetszete, hanem a tudásipar előállított eredményeinek mennyisége és minősége.

A magas színvonalú és jelentős arányú külföldiműködőtőke-állomány ellenére gazdaságunk egy alacsony oktatási színvonalat igénylő, tartalmában „munkaerő-gazdaság” maradt, amelyet az anyag- és energiaigényes befektetések arányának bővülése, továbbá a hozzá kapcsolódó külföldimunkaerő-beáramlás még inkább azzá teszi. Az igazi tehetségek a fejlett világ „agyelszívó” tevékenységének köszönhetően külföldi vállalatoknál helyezkednek el.

A standard makroökonómiai eszköztár elemei csak a jelenlegi gazdasági státusz bővített újratermeléséhez elegendőek. Az állami és a magán beruházások dinamizálása, a humán tőke általános színvonalának javítása, a pénzügyi feszültségek mérséklése és az egyensúlyok helyreállítása, az államadósság finanszírozási költségeinek csökkentése legfeljebb a 2,7%-os átlagos növekedési dinamika javítására elegendők.

A magyar gazdaság strukturális problémái – amelyek a dinamizálás és végső soron a felzárkózás elé tornyosulnak – jóval inkább mikro-, mintsem makroökonómiai természetűek.

Vállalataink technológiai-, tulajdonosi-, humán- és finanszírozási szerkezete, továbbá az alkalmazott üzleti modelljei nem vezetnek a felzárkózás feltételét biztosító extra növekedéshez, mivel nem rendelkezünk – sem nagyságrendjében, sem minőségében – azzal a vállalati portfólióval, amely a kívánatos növekedési ütemet létrehozná, és nem rendelkezünk a tudásgazdaság intézményi infrastruktúrájával sem, amely a vállalatok növekedési feltételeit (technológia, finanszírozás, üzleti szolgáltatások stb.) biztosítaná.

A tudásalapú gazdaság evolúciója

Hogyan is fejlődött a technológiaalapú gazdaság infrastruktúrája az elmúlt évtizedekben? Ennek szerkezete gyökeresen eltér attól az ipari gazdasági infrastruktúrától, amelyre a külföldi működőtőke-befektetőknek egy célországban szüksége van. A magas jövedelmet létrehozó, szerves fejlődési utat bejárt gazdaságokban és az újonnan felzárkózott gazdaságokban a technológiai intézményrendszer és infrastruktúra a nyolcvanas évek óta folyamatosan alakult ki, formálódott és fejlődött tovább.

Ezekben az országokban a gazdasági növekedés kulcskérdésévé a technológia, az azt létrehozó tudás, a tudást létrehozó oktatás, illetve az oktatás nemzeti infrastruktúrái váltak. Ekkor jöttek létre a vállalati kutatás-fejlesztés alternatívájaként a technológiát fejlesztő kisvállalkozások és a finanszírozásukat ellátó kockázati tőke alapok, az elkülönült technológiai tőzsdék vagy tőzsdei szekciók. A fejlesztésekhez a nemzeti adórendszereket is bevetették, főként a kockázati alapokba történő magánbefektetések elősegítésére.

Kiformálódtak az egyetemeken a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) integrált oktatási tantárgycsoportok, létrejöttek a multinacionális vállalatok és a technológiai kisvállalkozások kölcsönösen előnyös kapcsolati modelljei (akcelerátor és inkubátor programok). A technológiai gazdaság komplett infrastruktúráinak létrehozásával párhuzamosan a teljesítmény mérésére és minősítésére régiókon alapuló indikátorrendszereket dolgoztak ki (Global Startup Ecosystem Ranking).

Mire van szükség a tőkealapú modell meghaladásához?

Milyen vállalatokra is van szüksége a technológia-létrehozó gazdaságnak? A vállalatoknál elsősorban a kulcsfunkcióikban fontos a minél erősebb nemzeti kötődés, főleg a technológia tulajdonlása és az üzleti modellek birtoklása tekintetében, amelyek a legértékesebb termelési tényezők, továbbá a menedzsment tekintetében, amely az üzleti értékláncokat irányítja. A finanszírozás, mint a növekedés felhajtóereje érkezhet azonban külföldi intézményektől (tőzsdei bevezetésből, kockázati és magán tőkealapokból stb.), szerepük fontos, ilyen értelemben azonban másodlagos.

Miért is fontos ez? Magyarország a rendszerváltás során elvesztette állami tulajdonban lévő vállalatainak döntő többségét. A termékek előállítása, az értékláncok irányítása, a termelés finanszírozása, a fejlesztési döntések külföldi vállalatok kezébe kerültek. Vállalataink – privatizációs ágon – külföldi működőtőke-befektetésekké alakultak, s ezt a folyamatot a külföldi zöldmezős beruházások folyama még tovább erősítette.

A külföldi működőtőke-befektetők befogadó országokba telepített tevékenységei, néhány kivétellel az üzleti értéklánc legalacsonyabb munkajövedelmet biztosító részeit képezik.

Ezek tartalmában főként operatív tevékenységek, szemben a működőtőke-kibocsátó vállalatok magas ottani jövedelmet biztosító tevékenységeivel (kutatás-fejlesztés, központi és funkcionális irányítás, termékkoncepciók, szellemi termékek, branding és marketing, értékesítési stratégiák, belső rendszerek, költségmenedzsment, informatikai rendszerintegráció stb.). A befogadó országokba került új technológia újratermelésére, fejlesztésére is csak a kihelyező gazdaságok rendelkeznek megfelelő képességekkel és intézményi infrastruktúrákkal.

Az operatív tevékenységekhez kapcsolódó alacsony bérszint a növekedés szempontjából nem mellékes, mert a GDP munkajövedelem része egy fejlett piacgazdaságban a GDP átlagosan 48-54%-a. Az operatív tevékenységek túlsúlya a foglalkoztatási szerkezetben a gazdasági teljesítmény javulásának korlátja is egyben.

A csak külföldi működőtőkét előtérbe helyező szűklátókörű, elkényelmesedett, végső soron téves gazdaságpolitikai gyakorlat következményeit ki kell igazítani egy, a világ élvonalába tartozó vállalati szektor felépítésével, amely döntő hatással lesz a gazdasági növekedés potenciáljára, a realizált növekedésre és ezen keresztül az életszínvonalra.

Milyen növekedési dinamika kell?

A jelenlegi magyar vállalati szerkezet szakszerű gazdaságpolitika és kedvező keresleti feltételek mellett sem képes 2-4%-nál magasabb gazdasági növekedést elérni.

Mint láthattuk 1995 és 2024 közötti 29 év átlagában az évi növekedési üteme 2,7% volt. Ezzel szemben legalább 8-10 évig tartó 4-6%-os növekedési kurzus kellene. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság szintet tudjon lépni, és megtörténhessen a felzárkózás, az európai uniós forrásokból legalább 1-1,5 milliárd eurót kell áldozni az új technológiai oktatás és az új vállalat-szegmens létrehozására, amelynek eredményeképpen a vállalati szerkezet egésze mélyreható átalakításon menne át.

A tapasztalatok szerint a felzárkózó gazdaságok a dinamikus növekedési időszak alatt általában 5-7%-os növekedési ütemet érnek el. Alacsony egy főre jutó GDP esetén ez jóval magasabb is lehet. A 7%-os növekedés, ha 10 évig fenntartható, akkor közel megduplázza a GDP-t. Ezt a növekedést azonban a húzóágazatok 15-25%-os éves növekedése hozza létre, és ennek következtében a húzóágazatok GDP-n belüli százalékos aránya a felzárkózási időszak alatt jelentősen megnövekszik. A 7%-os gazdasági növekedés értékelésénél azt is figyelembe kell venni, hogy a szervesen fejlett gazdaságokra is jellemző az 1-2-%-os, a közepesen fejlettekre a 2-4%-os növekedés. Ezért a 7%-os növekedés mindig alacsonyabb szintű relatív pozíciójavulást jelent.

A cikksorozat második részében pedig olyan sikeres növekedési példákat mutatok be, amelyet a mi gazdaságátalakításunknak is be kellene járnia. A II. világháborút követően több, nem szervesen fejlődő ország (Dél-Korea, Kína, Finnország, Izrael és Írország) – technológiaipara fejlesztésével vagy más úton – magasan fejlett gazdasági státuszt ért el.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio