Portfolio signature

Megúszhatja Trump a börtönt? – Úgy tűnik, beválik a volt elnök stratégiája

Szabó Ákos
Donald Trump volt amerikai elnök egyelőre nemcsak a közvélemény-kutatásokban áll (ha csak pár százalékponttal is) nyerésre a 2024-es elnökválasztási kampányban. Úgy tűnik, hogy a halogatásra játszó bírósági stratégiája szintén kifizetődik, és egyre kisebb esélyt látnak arra, hogy az ellene indított négy büntetőper mindegyike lezárulna a november eleji választásokig. Az elmúlt hetekben több ügyben is kisebb-nagyobb sikereket tudhat magáénak Trump ügyvédcsapata: például 91 helyett immáron "csak" 88 vádpontban kell felelnie összesen, ráadásul elhalasztották az eredetileg már jövő héten kezdődő első tárgyalását. A vehemens természetéről elhíresült politikus nemrég hangot adott elégedettségének, mivel tőle váratlan módon hálás köszönetet mondott a Legfelsőbb Bíróságnak, amit kivételesen nem az ellene indított boszorkányüldözés egyik szereplőjeként festett le.

"Nagyon tisztelem a Legfelsőbb Bíróságot, és szeretném megköszönni nekik, hogy ilyen gyorsan, szorgalmasan és ragyogóan dolgoztak, és ismétlem, ez egy egyesítő tényező"

– nyilatkozta Donald Trump idén újrázni készülő volt republikánus elnök március elején arról a határozatról, amely kimondta, hogy Colorado állam jogtalanul távolította el a szavazólapokról felkelés bűntette miatt a 2021. január 6-i eseményekre hivatkozva. Trump tőle eddig ritkán látott hangnemet ütött meg a bírói testülettel szemben, amely konzervatív többségét magának is köszönheti, hiszen hozzájárult ahhoz három bíró kinevezésével.

Ezzel homlokegyenest ellentétesen, Trump 2022-ben például jóval kevésbé volt tisztelettudó a Legfelsőbb Bírósággal szemben, amikor egyhangúlag elrendelték, hogy a szövetségi adóhatóság adja át a jövedelemadó-bevallását egy kongresszusi bizottságnak.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés

 
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!