Timo Vornanent finn sajtójelentések szerint a rendőrség őrizetbe vette súlyos testi sértés és lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmény gyanújával.
Harri Vuorenpaa, a párt főtitkára az X közösségi oldalon megerősítette, hogy a Finnek egyik képviselője érintett az incidensben.
Riikka Purra, a Finnek párt elnöke az YLE rádiónak úgy nyilatkozott, hogy "komoly esetről van szó, amelynek súlyos következményei lesznek".
Az Ilta-Sanomat finn portál információi szerint Timo Vornanent egy, a bárban tartózkodó másik társasággal került konfliktusba, amely rendezése érdekében elővette a fegyverét és a társaság tagjaira fogta.
A portál szerint a fegyvert egyszer el is sütötte, de akkor már a föld felé irányította a csövét.
A portál arról is beszámolt, hogy az eset során senki sem szenvedett sérüléseket, illetve, hogy a Finnek nevű párt több tagja is jelen volt, akiket a rendőrség szemtanúként hallgatott meg az ügyben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images