Történelmi döntés született: bíróság elé citálhatják a klímabűnös országokat

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az államok klímaváltozással szembeni fellépésének hiányosságait jól mutatja, hogy a 2024 végén közzétett ENSZ Emissions Gap Report szerint

a jelenlegi klímavállalások alapján a század végére több mint 3 °C-os globális felmelegedés várható,

ami messze meghaladja a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5 °C-os célértéket.

Az átlaghőmérséklet emelkedése többek között szélsőséges időjárási jelenségeket, aszályt, az óceánok felmelegedését és elsavasodását, a tengerszint emelkedését, valamint a jégtakaró csökkenését eredményezi, súlyosan veszélyeztetve az emberi és környezeti egészséget. Ezzel párhuzamosan a klímaperek száma már megközelíti a háromezret, és hatvannál is több országban zajlanak eljárások. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye mérföldkő lehet abban, hogy a klímavédelmi kötelezettségek ne csupán politikai, hanem jogilag is számonkérhető vállalásokká váljanak.

Történelmi lépés a klímaigazságosság felé

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményét világszerte jelentős várakozás előzte meg, hiszen az ENSZ legfőbb bírói testülete most először foglalt állást abban a kérdésben, hogy milyen nemzetközi jogi kötelezettségek terhelik az államokat az emberi tevékenység által okozott klímaváltozással szembeni fellépésben, illetve milyen jogkövetkezményekkel számolhatnak, ha ezeknek nem tesznek eleget.  

Az eljárás elindításának gondolata a vanuatui University of South Pacific joghallgatói fejéből pattant ki, miután egyik kurzusuk keretében az éghajlatváltozás elleni fellépés lehetőségeit kutatták. A Pacific Island Students Fighting Climate Change (PISFCC) nevű diákszervezetük által 2019-ben indított kampány hamarosan világméretűvé vált, majd 2020-tól a World’s Youth for Climate Justice (WYCJ) hálózat közreműködésével globális társadalmi támogatottságot szerzett. A diplomáciai vezető szerepet a csendes-óceáni Vanuatu állam látta el.

Az éghajlatváltozás és annak káros hatásai különösen erős fenyegetést jelentenek a fiatal generáció számára, hiszen életük várható tartalma alatt példa nélküli hőhullámokat jósolnak a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt. A Vrije Universiteit Brussel 2025-ös kutatása rámutat arra, hogy

ezek a hőhullámok a 2020-ban született gyermekek 92%-át érinteni fogják, ami 111 millió gyermeket jelent.

A globális átlaghőmérséklet emelkedésének 1,5 °C alatt tartása viszont 49 millió gyermeket óvna meg e kilátástól. A fiatalok fellépése nemcsak életkoruk, hanem származásuk miatt is szimbolikus, hiszen mindannyian fejlődő kis szigetállamokból érkeztek. Több kutatás is alátámasztja ezen államok ökológiai veszélyeztetettségét, a káros hatásoknak való kiemelt kitettségét, valamint alkalmazkodási nehézségeiket – ezt többek között Scandurra és társai, illetve Kelman (2018), valamint Filho és társai (2021) vizsgálatai is megerősítik.

A tanácsadó véleményt sokan történelmi jelentőségű mérföldkőnek tartják, amely új mércét szab a klímavédelmi fellépésnek. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint korunk környezeti válsága egyben emberi jogi katasztrófa is, mely a leginkább sérülékeny közösségeket fenyegeti. Ennek fényében üdvözölte az éghajlatváltozást emberi jogi problémaként elismerő tanácsadó véleményt. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a tiszta energiára való átállás olyan módon valósuljon meg, amely az emberi jogok rovására megy.

A Főtitkár ezért

• sürgős kibocsátáscsökkentést,
• a fosszilis tüzelőanyagokról való igazságos átállást és
• a fejlődő országoknak nyújtandó tényleges pénzügyi támogatások folyósítását sürgeti.

Mary Robinson ír államfő, az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa úgy értékelte a döntést, hogy az új fejezetet nyit a nagy kibocsátók felelősségre vonhatóságában. A klímaváltozás által leginkább sújtott kis szigetállamokat tömörítő szervezet (AOSIS) szerint a döntés egyértelművé teszi, hogy a klímakár nemcsak igazságtalan, hanem jogellenes is. Az eljárást kezdeményező Vanuatu már bejelentette, hogy az ENSZ Közgyűlése elé terjesztendő új határozati javaslaton dolgozik.

A kezdeményezést elindító kis szigetállamok képviselője, Vishal Prasad szerint a kampány fő célja kettős volt: egyrészt, hogy a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye világos iránymutatást adjon minden állam számára arról, milyen lépéseket kell tenniük a klímaváltozás kezelése érdekében; másrészt, hogy a Bíróság lehetőséget kapjon arra, hogy ne csupán a klímaegyezmények – például a Párizsi Megállapodás – előírásait értelmezze, hanem minden államra vonatkozóan, átfogó és holisztikus szemléletben tisztázza a klímavédelemmel kapcsolatos kötelezettségeket.

Javaslatukra az ENSZ Közgyűlése 2023. március 29-én elfogadott határozatában két összetett kérdésben kérte ki a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményét.

• Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a nemzetközi jog – ideértve többek között az ENSZ Alapokmányát, az emberi jogi egyezményeket, a Párizsi Megállapodást és a szokásjog elveit – milyen kötelezettségeket ró az államokra az éghajlati rendszer védelme érdekében.
• A második kérdés pedig arra irányult, hogy milyen jogkövetkezményekkel jár e kötelezettségek megszegése, különösen a legsérülékenyebb államok, az éghajlatváltozás káros hatásai által érintett közösségek, valamint a jövő generációk szempontjából.

Nem kötelező, de megkerülhetetlen: a tanácsadó vélemény jelentősége

A hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményei formálisan nem bírnak kötelező erővel, jelentőségük mégis kiemelkedő:

ezek a vélemények beépülnek a nemzeti és nemzetközi bíróságok gyakorlatába, és hivatkozási alapként szolgálnak a klímaperekben.

A mostani vélemény egyhangú döntésen alapult, ugyanakkor számos bíró különvéleményt fűzött hozzá, amely jól tükrözi az ügy összetettségét és jogi jelentőségét.

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye nem egy elszigetelt álláspontot tükröz: az elmúlt hónapokban több nemzetközi fórum is megerősítette, hogy az államokat jogi kötelezettségek terhelik a klímaváltozás megelőzése és kezelése terén. A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása tengeri szennyezésnek minősül, és az államokat szigorú gondossági kötelezettség terheli ennek megelőzésében. Az Amerikaközi Emberi Jogi Bíróság pedig kimondta, hogy a környezet és az éghajlat visszafordíthatatlan károsításának megelőzésére vonatkozó kötelezettség ius cogens normának számít, amitől nem lehet eltérni. Emellett önálló emberi jogként ismerte el az egészséges éghajlathoz való jogot. Bár a hágai Nemzetközi Bíróság visszafogottabban fogalmazott, a három testület véleménye együtt jelentős jogfejlődést tükröz: egyre átfogóbb, tudományosan megalapozott válaszok születnek a klímaváltozás globális kihívásaira.

Milyen jogforrásokat vett figyelembe a Nemzetközi Bíróság?

Az ENSZ Közgyűlése több nemzetközi jogi aktus különös figyelembevételét ajánlotta a Nemzetközi Bíróságnak. Így

• a klímaváltozásra szorosabb értelemben irányuló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) és a Párizsi Megállapodás mellett javasolta, hogy
• a testület alkalmazza az ENSZ Alapokmányát,
• az alapvető emberi jogokat elvi jelentőséggel deklaráló Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (UDHR),
• az azokat kötelező módon szabályozó Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (ICCPR) és
• a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (ICESCR), valamint
• a tengerjog alapjait lefektető ENSZ Tengerjogi Egyezményt (UNCLOS) is.

Ezen túlmenően a Közgyűlés két jelentős környezetjogi alapelvet is megnevezett: az egyik a környezet jelentős mértékű károsodásának általános megelőzésére irányul, a másik pedig hasonló tartalmú kötelezettséget fogalmaz meg a tengeri környezet védelmére vonatkozóan.

Az alkalmazandó jog kérdése megosztotta az államokat.

Az egyik csoport álláspontja szerint – melyet többek között az USA, Japán, Oroszország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) is támogatott – az éghajlatváltozásra irányuló jogszabályok, így kifejezetten a UNFCCC és a Párizsi Megállapodás ún. lex specialis normák, melyek specifikus jellegükből adódóan irányadók az általánosabb szabályokkal szemben. Több állam – például Vanuatu, Fidzsi, a Solomon-szigetek és Pápua Új-Guinea – viszont ennél szélesebb normakör alkalmazását kérte.

Ennek oka egyrészt az időbeli hatályban keresendő, mivel sok kibocsátó ország már a 18. század végén megkezdte e tevékenységét, míg a UNFCCC 1994-ben, a Párizsi Megállapodás pedig 2016-ban lépett hatályba. Másrészt a nemzetközi jog szabályainak széleskörű alkalmazása lehetővé teszi olyan kérdések – így különösen az emberi jogi problémák – megválaszolását is, amelyek az éghajlati jogszabályokból nem feltétlenül vagy korlátozottan vezethetők le.

A Nemzetközi Bíróság végül az utóbbi utat választotta – ahogy azt az ITLOS is tette korábbi tanácsadó véleményében. Ennek eredményeként az államok kötelezettségét a Közgyűlés által javasolt jogforrásokon is túl, további környezetjogi egyezmények, mint például a Biológiai Sokféleség Egyezmény és az ENSZ elsivatagosodás elleni egyezménye, valamint környezetjogi elvek és szokásjogi szabályok keretében értelmezte. Előbbiek körében irányadónak tartotta a fenntartható fejlődés elvét, az államok közös, de megkülönböztetett felelősségét, az intergenerációs méltányosság és az elővigyázatosság elvét, mindazonáltal nem tartotta relevánsnak a környezetjog egyik meghatározó alapvetését, a szennyező fizet elvet.

A szokásjog – vagyis az államok által követendőnek tartott, bizonyos idő- és térbeli alkalmazási körrel rendelkező kötelező nemzetközi jogforrás – esetén pedig a környezetnek okozott jelentős károsodás megelőzése mellett a környezet védelme érdekében való jóhiszemű együttműködés elvét tartotta relevánsnak.

A Bíróság széleskörű, a különböző szakterületek közötti integrációt megvalósító értelmezésének jelentősége abban rejlik, hogy a későbbiekben akár lehetővé teheti kötelezettségek megállapítását olyan államokkal szemben is, amelyek nem részesei az éghajlati egyezményeknek, illetve elismerhetővé válik felelősségük akkor is, ha formálisan ugyan teljesítik az ott rögzített kötelezettségeket, de más, például emberi jogi vagy környezetvédelmi kötelezettségeiknek nem tesznek eleget. Emellett az értelmezés olyan területekre is kiterjedhet, amelyeket e nemzetközi szerződések egyáltalán nem szabályoznak.

Emberi jogi kötelezettségek az éghajlatváltozással összefüggésben

A tanácsadó vélemény egy meghatározó pontja, hogy

az állami kötelezettségeket az emberi jogok szempontjából is értelmezi.

Ezt egyrészt általános keretek között teszi meg, abból kiindulva, hogy az államok kötelesek az emberi jogokat tiszteletben tartani, védeni és szabad élvezetüket biztosítani. Az éghajlatváltozás kontextusában kiemelten veszélyeztetettnek találja az élethez, egészséghez, megfelelő életkörülményekhez, valamint a családi és magánélet védelméhez fűződő jog érvényesülését. Kitér az éghajlati migráció kérdésére is, mellyel összefüggésben kijelenti, az államok nem küldhetik vissza azon országokba az ilyen okokból menekülni kényszerülőket, ahol a klímaváltozás hatásai élethez való jogukat veszélyeztetik.

Másrészt kifejezetten a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog szempontjából is vizsgálja a kérdést. E jog különlegessége, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanács általi 2021-es globális elismerése, majd 2022-es közgyűlési megerősítése előtt már több regionális emberi jogi egyezmény és száznál is több állam alkotmánya deklarálta azt. A Nemzetközi Bíróság kifejezte, hogy e jog jelentőségét az adja, hogy a többi emberi jog élvezetének alapját jelenti. Ezt leszámítva azonban nem bocsátkozott a jog tartalmának behatóbb értelmezésébe.

Mit vár el a nemzetközi jog az államoktól a klímavédelem terén?

A hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye

világosan kijelöli, milyen jogi kötelezettségek hárulnak az államokra az éghajlatváltozás elleni fellépés során.

A Bíróság megerősítette, hogy a nemzetközi szokásjog egyik kulcsfontosságú elvét, a határon átnyúló környezeti károkozás tilalmát a klímaváltozás kontextusában is alkalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy az államok kötelesek minden rendelkezésükre álló eszközzel megakadályozni, hogy a joghatóságuk alatt álló területeken folytatott tevékenységek – ideértve a magánszereplők kibocsátásait is – jelentős kárt okozzanak a klímarendszerben. A kibocsátáscsökkentés (mitigáció) terén ez mélyreható, gyors és tartós intézkedéseket követel, míg az alkalmazkodást (adaptációt) a kellő gondosság elvének megfelelően kell végrehajtani. Emellett az államok kötelesek környezeti hatásvizsgálatok révén felmérni az általuk engedélyezett kibocsátások éghajlatra gyakorolt hatását.

A tanácsadó vélemény hangsúlyozza, hogy

az államok együttműködési kötelezettsége a klímaváltozás elleni fellépés egyik alapvető eleme,

amely nemcsak a nemzetközi egyezményekből, hanem a szokásjogból is levezethető. Az együttműködésnek a méltányosság elvét is tükröznie kell, különösen a technológia-transzfer, a fejlődő országok támogatása és az alkalmazkodási intézkedések területén. A tengerszint emelkedése a kis szigetállamok számára komoly kihívásokat jelent: veszélybe kerülhet a területi integritásuk, a lakosságuk kényszerű áttelepítése is felmerülhet, és gyengülhet a természeti erőforrásaik feletti szuverenitásuk.

Így például 2025 júniusában több mint 3000 tuvalui állampolgár, vagyis az ország lakosságának harmada folyamodott klímavízumért, hogy Ausztráliába települhessen, mivel a tengerszint emelkedése azzal fenyeget, hogy elnyeli a csendes-óceáni sziget sérülékeny területeit. A Nemzetközi Bíróság értelmezése szerint a tengerszint-emelkedés miatti területvesztés nem szükségszerűen fosztja meg az adott országot az államiságától, tehát még jelentős területi veszteségek esetén is fennállhat az államiság folytonossága.

A Párizsi Megállapodás céljainak megvalósítása

2015 mérföldkő volt a nemzetközi környezetjog területén, hiszen a 2030-ig tartó időszakot meghatározó, 17 környezeti, társadalmi és gazdasági Fenntartható Fejlődési Cél kihirdetése mellett ekkor került elfogadásra az éghajlatváltozás elleni globális fellépés keretrendszerét megújító Párizsi Megállapodás is.

A majdnem kétszáz Részes Féllel rendelkező Megállapodás kötelező célként fekteti le a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 2 °C alatt tartását, törekedve a még ideálisabb 1,5 °C-os korlátozásra. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményében felidézte, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet átfogó tudományos elemzéseivel segítő Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2023-as Szintézis Jelentésében rámutatott arra, hogy a klímaváltozás várható kedvezőtlen hatásai, az okozott veszteségek és károk aránya a 1,5 °C-os forgatókönyv szerint is magasabb a jelenleginél, ebből kifolyólag ez még jelentősebb lehet a 2 °C-os szcenárió esetén. Ennek fényében a Nemzetközi Bíróság kijelentette, hogy a negatív hatások hatásosabb megelőzése érdekében az ambiciózusabb 1,5 °C-os célkitűzés tekinthető jogilag irányadónak, nem pedig a 2 °C-os cél.

A Párizsi Megállapodás értelmében az államok kötelesek ún. nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat (angolul Nationally Determined Contributions, rövidítve NDC-k) kidolgozni, bejelenteni és fenntartani, melyek a UNFCCC oldalán érhetők el. Az NDC-k ötéves periódusokban követik egymást. Elnevezésüket tekintve ugyan vállalások, de több ezzel kapcsolatos állami kötelezettséget is kifejtett a Nemzetközi Bíróság. A fent említett kötelezettségek – tehát a határidőben való kidolgozás és benyújtás, valamint fenntartás – mellett követelmény, hogy a kidolgozott NDC-ket a Részes Felek érdemi módon hajtsák végre, ideértve a nemzeti jogrend és kapcsolódó szakpolitikák ennek megfelelő kialakítását is.

A Bíróság rámutatott arra, hogy

az államok klímavédelmi kötelezettségei alapvetően magatartási kötelezettségek,

vagyis a vállalt célok elérése érdekében elvárt intézkedések meghozatalára, és nem pusztán eredmények elérésére irányulnak. Mindazonáltal az államok kötelesek a kellő gondosság követelményének fényében eljárni a legmagasabb szintű ambíció mellett, melynek vonatkozásában elvárás, hogy az egymást követő NDC-k progresszív módon fejlődjenek, vagyis egyértelmű előrehaladást kell tükrözniük az éghajlatváltozás elleni fellépés terén, összhangban a tudomány fejlődésével. E tekintetben a Bíróság ismét az IPCC szerepét emeli ki, mely az elérhető legjobb tudományos ismereteket nyújtja e területen.

Nem lehet a felelősséget a vállalatokra hárítani

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye egyértelműen kimondja, hogy a Föld éghajlatának védelme nem csupán egy-egy ország belügye, hanem valamennyi állam közös felelőssége. A klímaváltozás elleni fellépés – különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogása – ezért a Bíróság szerint olyan szokásjogi és szerződéses állami kötelezettség, amely az egész nemzetközi közösség felé fennáll (erga omnes). Aki megszegi ezt a kötelezettséget, annak számolnia kell a nemzetközi jog szerinti következményekkel:

• ez lehet a jogsértő gyakorlat abbahagyása vagy a mulasztás megszüntetése,
• a károk helyreállítása vagy éppen pénzbeli kártérítés, sőt,
• szükség esetén további garanciák is előírhatók, hogy ne ismétlődhessen meg a jogsértés.

A tanácsadó vélemény fontos üzenete, hogy nem lehet a felelősség alól kibújni arra hivatkozva, hogy „mindenki hibás”, vagy hogy a klímaváltozás túl összetett, diffúz jelenség, amely több kibocsátó állam együttes hozzájárulásának az eredménye. Nem kell tehát megvárni, amíg ténylegesen bekövetkezik a klímakár: már az is elég az állami felelősség megállapításához, ha bizonyítható a jogsértés és az, hogy az adott államnak betudható a mulasztás vagy jogsértő cselekmény.

A tudomány már képes pontosan kimutatni, hogy

mely ország mennyit tett hozzá a globális felmelegedéshez,

így a felelősség megosztható, de egyenként is számonkérhető. Sőt, a nemzetközi jog szerint bármely állam – még akkor is, ha nem minősül közvetlen károsultnak – felléphet egy másik állam ellen, ha az megsérti a mindannyiunkat védő klímavédelmi szabályokat.

A Bíróság véleménye alapján nemcsak az számít, hogy egy állam mennyi üvegházhatású gázt bocsát ki, hanem az is, hogy milyen döntéseket hoz a szabályozás és a támogatáspolitika terén. Így az államoknak törekedniük kell a fosszilis energiahordozók kitermelésének, felhasználásának, engedélyezésének, és az ezekre vonatkozó támogatások nyújtásának csökkentésére. Ezek a döntések ugyanis elősegíthetik a klímaváltozást, így az állam felelőssé tehető értük.

A tanácsadó vélemény kiemelte, hogy az állam felelőssége nem korlátozódik saját szerveinek tevékenységére, hanem kiterjed a területén működő magánszereplők által okozott kibocsátások megfelelő szabályozására is. Az államok így

kötelesek olyan jogi és intézményi kereteket létrehozni,

amelyek alkalmasak a magánszereplők káros tevékenységeinek megelőzésére, illetve mérséklésére. Ennek elmulasztása esetén a felelősséget nem háríthatják át a magánszereplőkre.

Klímajogi fordulópont?

A hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye új távlatot nyit a globális klímaigazságosság érvényesítésében, még akkor is, ha formálisan nem bír kötelező erővel. A civil társadalom és a környezetjogi szakértők szerint a vélemény mérföldkő lehet a klímavédelem jogi megerősítésében, valamint az éghajlatváltozás emberi jogok élvezetére gyakorolt káros mivoltának elismerésében.

A Bíróság nem pusztán értelmezte a jogot,

hanem megerősítette és újraértelmezte az államok klímaváltozással kapcsolatos felelősségét.

A vélemény nyomán egyértelművé vált, hogy a klímaváltozás kollektív és összetett természete nem mentesíti az államokat a felelősség alól: a kibocsátások csökkentésével, az alkalmazkodással és a fosszilis támogatások visszaszorításával összefüggő mulasztások akár nemzetközi jogsértésként is értékelhetők. A felelősség nem hárítható át sem a vállalatokra, sem a jövő generációkra. A döntés ugyan nem oldja meg a klímaválságot, de világossá teszi, hogy a cselekvés elmaradásának ára nemcsak morális, hanem egyre inkább jogi természetű is lehet.

Ez pedig új helyzetet teremt mindenki számára – a kormányoknak, a vállalatoknak és az érintett közösségeknek egyaránt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images