Az adásvételek számának a csökkenése mostanra egyre több országban jár együtt a lakásárak nominális csökkenésével. Nem drasztikus zuhanásról van szó, de a korábbi időszakkal szemben mindenképpen egyértelmű fordulatról beszélhetünk. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy míg a tavalyi harmadik negyedévben még csak néhány országban volt látható árcsökkenés, addig az utolsó negyedévben már a legtöbb európai országban kezdtek mérséklődni az árak.

Eljött a vásárlás ideje?
Nem csak Magyarországon jellemző, hogy sokan kivárnak most a vásárlással egyrészt a magas hitelkamatok, másrészt befektetői szempontból az alternatív termékek magasabb hozamai miatt. Nem véletlen, hogy az európai fővárosok felében – a hitelpiaci kondíciókat nem számítva – a tavalyihoz képest javult a lakásvásárlás elérhetősége. A fővárosok másik felében azonban még kisebb mértékű romlás volt tapasztalható.
Budapesten 2023 első negyedévében 16,2 évnyi országos átlagjövedelem volt szükséges egy 75 négyzetméteres lakóingatlan megvásárlásához, ami megegyezett az előző év azonos időszaki értékével.
A cikkből kiderül:
- Hány évnyi átlagfizetésbe kerül egy 75 négyzetméteres lakás az európai fővárosokban?
- Az átlagjövedelem mekkora részét viszi el egy 3 és egy 1 szobás lakás bérleti díja az európai fővárosokban?
- Mekkora elkölthető jövedelem marad a lakbér kifizetése után a V4-ek fővárosaiban és Bécsben?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!