A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A periférikus térségek fejlesztése szempontjából ez idáig négy jelentősebb program azonosítható. Földrajzi értelemben véve a legszélesebb körű, napjainkban is zajló program az Európai Unió által a vidékfejlesztés rendszerén belül kötelezően előírt LEADER program. (A LEADER-ben részt vesz minden 10 000 fő és 120 fő/km2 alatti népsűrűséggel rendelkező település.) E fejlesztési módszer sikerét jelzi, hogy LEADER bázison alakították ki az ún. közösségvezérelt helyi fejlesztést (CLLD), melyet Magyarországon a 2014-2020-as időszakban 97 db, 10 000 főnél nagyobb lélekszámú városban alkalmaztak, majd a 2021-2027-es időszakban megszüntettek.
Hazai forrásokra építkezve 2018-ban hirdették meg, majd 2019-ben indították útjára az azóta is folyamatban lévő Magyar Falu Programot, mely némiképp szűkebb fókusszal, az 5 000 fő alatti lakosságszámú településeket kívánta támogatni. Jóval szűkebb területi fókusz mellett került sor a 2007-2013-as időszakban a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségekre koncentráló (LHH) program kialakítására, mely sajnos érdemben nem tudott javítani a periférikus térségek gazdasági-társadalmi helyzetén, így az nem folytatódott a 2014-2020-as időszakban. Még inkább szűkebb kört ölel át, a leghátrányosabbnak minősített 300 település felzárkóztatására 2019-ben útjára indított ún. Felzárkózó Települések Programja. Ennek értékelésére még nem került sor, míg az LHH program már lezárult és értékelése is megtörtént, így a négy program közül – elsőként – a Magyar Falu Program forráselosztási sajátosságainak bemutatására kerül sor. (Kétségtelen, hogy a pénzügyi támogatás messze nem elegendő a periférikus helyzetből való szabaduláshoz, azonban olyan kiinduló feltétel, mely nélkül a legjobb szándék mellett sem várható áttörés.) A vizsgálati eredményeknek a keretet a K-132294. számú NKFIH kutatás jelentette (interjúk, beszélgetések, adatbázis elemzések stb.), melyet kiegészítenek a másfél évtizedet meghaladó személyes helyi önkormányzati, illetve LEADER vezetői tapasztalatok. E mostani cikk sarkalatos kérdése, hogy vajon a fejlesztési források térbeli megoszlása mennyiben járulhat hozzá a periférikus jelleg oldásához a területi különbségek csökkenéséhez.
A Magyar Falu Program kezdeti eredményei – a vizsgált pályázati felhívások viszonyában – arra engednek következtetni, hogy a támogatások, valamint a pályázati alapcélok nem feltétlenül álltak összhangban egymással. 2023-ban, az indulástól számított három lezárt pályázati év adatai, valamint az empirikus vizsgálatok tükrében már értékelhetők azok a változások vagy épp standard elemek, amelyek e támogatási rendszert jellemzik. Pozitív változásként értékelhető a támogatottak számának növekedése, különösen a községi jogállású települések körében. Támogatást kapott szinte a teljes 5 000 fő alatti települési kör, köztük 93 kisváros (2019-ben). Csupán nyolc törpefalu, néhány (13), az ötezres küszöb környékén levő település és négy egyéb község nem kapott támogatást. Elvétve akadtak a 2021-es adatok alapján 5 000 főnél nagyobb népességű települések, amelyek viszont kaptak (Balatonlelle, Délegyháza, Mikepércs, Nagymaros, Nagytarcsa, Rajka). 2019-hez képest feltűnően sok, több mint 500 új község pályázott a következő két évben, és ezek jelentős részben (344 db) aprófalvak voltak.
A támogatáspolitika a program indulásához képest napjainkra olyan fordulatot vett, amelyben esszenciális szemponttá vált, hogy minden egyes település részesüljön valamilyen támogatásban. Ezt az önmagában véve pozitív változást ugyanakkor árnyalják a pályázati felhívások feltételei. A pályázat ugyanis nem csupán azt tette lehetővé, hogy a települések egyszerre több célra is nyújthattak be pályázatot – amiben semmi kivetnivaló nincs – azonban mindezt 100%-os állami támogatás és előfinanszírozás mellett tehették. Ennek viszont az lett a következménye, hogy az önkormányzatok olyan célokra is pályáztak, amelyekre egyébként egyáltalán nem vagy nem elsődlegesen volt szükségük. Vesztenivaló nem volt, viszont a polgármester, a képviselők eredményként tudták felmutatni a helyi lakosság előtt a nyertes pályázatot. Az adott esetben szükségtelen beruházások azonban – mind a mai napig – nem csupán pazarlást eredményeznek, de egyúttal el is vonják azt a forrást, amely azon igények kielégítését szolgálnák, amelyekre helyben a legnagyobb szükség lenne.
A Magyar Falu Program értékelését illető másik alapvető kérdés, hogy vajon képes-e ellensúlyozni, kiegészíteni azt a – perifériák szempontjából pozitívumként semmiképp nem értékelhető – tendenciát, amely az uniós források területi allokációját jellemzi. Az uniós források az eddigi két teljes programozási időszakban (2007-2020) inkább a fejlettebb térségeket, illetőleg a nagyobb lélekszámú településeket segítették. A periférikus helyzet oldásához nem elegendő csupán a pénzügyi támogatás, de az sem hagyható figyelmen kívül, hogy kritikus méretű forrástömeg hiányában a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására még csak esély sem mutatkozik.
Ha a program elmúlt három évének forráselosztási adatait a települések lakosságszáma alapján vizsgáljuk, akkor ugyancsak az a következtetés vonható le, hogy minél kisebb egy település lélekszáma, annál kisebb az esély arra, hogy támogatásban részesüljön. Mindez azt jelenti, hogy az uniós forráselosztási gyakorlat és a hazai forrású Magyar Falu program között nincs komplementer viszony, vagyis a Magyar Falu Program országos szinten – még csak forráselosztási filozófiájában – sem képes ellensúlyozni azokat a hiányokat, amelyeket a kohéziós forráselosztás jelent a periférikus térségek szempontjából.
Megyei szinten összevetve a különböző támogatási adatokat, megállapítható, hogy – összhangban az országos tendenciákkal – a kutatás fókuszát képező Baranya megyében sem beszélhetünk az uniós és hazai támogatási források komplementer viszonyáról. (Sajátos módon Pest megye esetén – igaz fordított sorrendben – működik a komplementaritás a Magyar Falu Program és a kohéziós források viszonyában.)
Baranya megyében a legtöbb pályázati forrást felmutató települések több mint 100 000 000 Ft-t költhettek, az éves eloszlások azonban nem egyenletesek. Alsószentmárton önkormányzata és civil szervezetei 2021-ben 103 millió Ft-ot nyertek a Magyar Falu Program keretében (miközben megyei Terület és Településfejlesztési Operatív Programból nulla a részesedésük). Ezzel szemben öt település (Birján, Lothárd, Pécsudvard, Szaporca, Szemely) egyik évben sem szerepel a nyertesek között. A legkevesebb pályázati összeget Királyegyháza (kb. fél millió Ft) és Tarrós (868 ezer Ft) kapta. Királyegyháza ezt az összeget a felelős állattartásra fordította, míg Tarrós közterület-karbantartásra. A megye 100 lakos alatti településeinek mindegyike nyert pályázati forrást a programból valamelyik évben. A települések és az évek mentén az összegek nagyon változóak, ami a többi kategóriába tartozó településnél is tapasztalható.
Kétségtelen, hogy tisztán a fejlesztési források területi-települési eloszlása alapján nem vonhatók le megalapozott következtetések arra vonatkozóan, hogy vajon e források mennyiben szolgálják a periférikus jelleg oldását, a megyéken, régiókon belüli területi különbségek mérséklését. A kutatás természetesen vizsgálta azt, hogy a forráselosztási rendszerek sajátosságai milyen mértékben biztosították a hatékonyságot, a helyi igények figyelembevételét, az eltérő fejlesztési irányok támogatását, melyek részletes bemutatására itt legfeljebb csak utalásszinten kerülhetett sor. Ugyanakkor az talán senki számára sem megkérdőjelezhető tény, hogy akár helyi, akár területi, akár országos fejlesztési célokról legyen is szó, források nélkül, pontosabban a kritikus tömeget meghaladó fejlesztési források nélkül érdemi eredmények elérése nem lehetséges. Éppígy nyilvánvalónak tűnik, hogy a nagyobb lemaradás behozása több forrást igényelhet. Míg, ha a források inkább a fejlettebb térségekbe áramolnak, akkor a különbségek nem csökkenni, hanem növekedni fognak. Mindezt a fejlesztéspolitikai források elosztása során – legalábbis ez ideig – kevéssé vették figyelembe. A 2021-2027-es időszak ugyan már mutat kedvező változásokat (a TOP+ források egy részének kötelező felhasználása a hátrányos térségekben), ám áttörésre ezúttal még nem lehet számítani. Ha a fejlesztéspolitika területi szemléletének erősödése fennmarad, akkor igazi változásra 2027 után lehet számítani.
Köszönetnyilvánítás
A tanulmány az 132294. számú „Kormányzati kihívások periférikus térségekben” című projekt keretében, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a K-19 pályázati program finanszírozásában valósult meg.
A teljes tanulmány a Tér és Társadalom 2023/3. számában olvasható.
Finta István, jogász, közgazdász a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa
Horeczki Réka, közgazdász a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa
