Előfizetői tartalom

Válság ide vagy oda, az emberek napi háromszor-négyszer enni akarnak – Harsányi Zsolt az Axiálról, agráriumről, jövőképről

Már meghallgatható testvérlapunk, a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának legújabb része. testvérlapunk, a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának legújabb része. A második évad harmadik adása Harsányi Zsoltról szól. Az 1966-ban született Harsányi az egyik legvagyonosabb magyar, a hazai agrárium fontos figurája. Más érdekeltségei mellet alapítása óta tulajdonosa az Axiál Kft.-nek, mely egyebek mellett mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozik gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Ennek megfelelően, Harsányi Zsolt pályáján keresztül jól bemutatható a magyar agrárium elmúlt 30 éves története is. Ebben a műsorban tehát szó volt a TSZ-rendszer széteséséről, a több szempontból zavaros 90-es évekről, az EU-s csatlakozás hozta lehetőségekről és kihívásokról, de természetesen beszéltünk még más témák mellett a 2010-es évek technológiai robbanásáról, a klímaváltozás agráriumra gyakorolt hatásáról, az energiaársokkról, és persze arról is: egyáltalán hogyan került Harsányi Zsolt az agrárium közelébe, családi vállalkozásként folytatódhat-e az Axiál története és hogyan éli meg azt ő személyesen, hogy vállalkozásai a legvagyonosabb magyarok közé repítették.

A podcast már meghallgatható az Első Yard podcast csatornáján a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, bármely nagyobb podcast felületen, és itt, a cikkbe illesztett lejátszóban is: KÖVESS MINKET Mi az az Első Yard? Az Első Yard a Pénzcentrum podcast sorozata, olyan magyarokról szól, akik maradandót alkottak az üzleti életben. Minden részben egy vállalkozó, befektető...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés