A fenntartható és biztonságos energiaellátás ma még hazánkban kevésbé ismert, de Nyugat-Európában bevált és széles körben alkalmazott eszköze a fogyasztói szabályozás. A lényege, hogy a hálózati egyensúlytalanságból fakadó energiaigényt az E.ON a szolgáltatásban részt vevő cégeknél a fogyasztás rugalmas kezelésével oldja meg. Ez a lehetőség az E.ON jóvoltából már Magyarországon is elérhető.
Az energiaellátás egyik fontos kérdése, hogy milyen módon tudja a kiugró igényeket kiszolgálni úgy, hogy ne sérüljön az ellátásbiztonság, és fenntarthatóbbá váljon a folyamat. Az elektromos áram ugyanis csak nehezen és veszteséggel tárolható, ezért a termelést mindig összhangba kell hozni a fogyasztással. A hálózaton akkor alakul ki egyensúlytalanság, ha az energiafogyasztás meghaladja az aktuális termelés mértékét vagy fordítva.

Rugalmas energiahasználat, plusz bevétel
A csúcsigények kielégítésére gyakran tartalék erőműveket kell bekapcsolni, ami azonban jelentős környezetterheléssel is járhat. Fenntarthatóbb megoldás a fogyasztói szabályozás, amely ahelyett, hogy a termelést növelné az ezzel járó környezeti lábnyommal együtt, a szolgáltatásban részt vevő partnereknél bizonyos erre alkalmas rugalmas eszközökön (például klímák, hőszivattyúk, kompresszorok) ideiglenesen csökkenti a pillanatnyi energia-felhasználást - természetesen mindenféle kár és üzletmenet sérülés nélkül. Az ellátás biztonságát növelő rugalmasságért cserébe az E.ON havi rendelkezésre állási díjat fizet beavatkozástól függetlenül, így összességében egy plusz bevételi forrás formájában jelenik meg. Emellett az E.ON vállalja, hogy díjmentesen elvégzi a műszaki felmérést és kivitelezést, sőt fenntarthatósági oklevelet is kiállít.
Ez az új, a magyar piacon még egyedülálló szolgáltatás leginkább azoknak a nagyobb energiaigényű cégeknek éri meg, amelyek rendelkeznek legalább 2-300 kW fogyasztású eszközzel, például hűtőberendezéssel és a mindennapi munkamenetük lehetővé teszi számukra a 15 perces szabályozást, amelyre naponta maximum 4-8 alkalommal kerülhet sor. Kiemelten ajánlható a csatlakozás a cementgyártásban, vas- és acéliparban, gumigyártásban tevékenykedő vállalatoknak, továbbá irodaházak, szállodák, hűtőházak, logisztikai központok számára: mindenkinek, aki rendelkezik nagyobb hűtő kapacitással.
Az előnyök maximalizálása érdekében az E.ON segít a fogyasztási adatokkal nem rendelkező ügyfeleknek a mérést megvalósítani, amelyet így akár online, valós időben is figyelemmel lehet kísérni.
Egy okos megoldás, amellyel mindenki nyer: rugalmasság az energiafelhasználásban, cserébe plusz bevétel, nagyobb ellátásbiztonság és tisztább környezet – ez az E.ON fogyasztói szabályozásajánlatának lényege.
Tudjon meg még többet a fogyasztói szabályozásról az eon.hu/fogyasztoiszabalyozas oldalon.
(x)
Nagy változás jön a horvátországi szálláshelyeknél
Megnehezítik, hogy bejelentés nélkül lehessen turistákat fogadni.
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron
Mélyebb összefüggések, exkluzív tartalmak, kevesebb zaj – most 50% kedvezménnyel.
Megérkezett a figyelmeztetés: egyre több a szifiliszes eset Magyarországon
A várandósokra is veszélyes.
Újabb lökést adhat a lakáspiacnak a januárban induló Otthontámogatás
Csökkenhet a fizetési nehézségek miatti kényszerértékesítések száma is.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

