Családi öntözőrendszert adtak át EU-s pénzből Somodoron
Az államtitkár kiemelte: a következő tíz évben összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére és 35 milliárd forintot az öntözéssel kapcsolatos infrastruktúra finanszírozására. Továbbá intenzív kormányzati munka zajlik a vízjogi engedélyezés jelentős egyszerűsítése érdekében. Az aszályhelyzet enyhítésére a kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt, amelyben a gazdák kedvezményesen juthatnak öntözővízhez. Mostantól március 1-jétől október 31-ig tart az öntözési idény, igazodva a klímaváltozáshoz és a gazdálkodók igényeihez.
Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői jelentős lépéseket tettek azért, hogy az unióban megőrizzék versenyképességüket. Míg 2010-ben az Európai Unió régi tagállamaihoz képest a hazai mezőgazdaság termelékenysége 36 százalék volt, addig ez a szám 2018-ra 49 százalékra emelkedett. Az államtitkár kitért arra is, hogy tavaly 350 milliárdnyi mezőgazdasági beruházás valósult meg hazánkban, ez dinamikus fejlődést jelent. Mint fogalmazott, a munkaerőhiány okozta kihívásokra jó válasz a növekvő termelékenységet biztosító technológiai fejlesztések. Minél jövedelmezőbb a gazdálkodás, annál versenyképesebb fizetés biztosítható a munkavállalóknak - tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy a Somogy megyei beruházás több szempontból is példaértékű, hiszen egy olyan családi gazdaságban valósult meg, ahol a tulajdonos fia fiatal gazdaként vesz részt a munkában, így itt a generációváltás is biztosított.
A hivatalos uniós pályázati oldal Támogatott projektkereső funkciója alapján a szóban forgó projektben Pongrácz Máté a VP2-4.1.4-16 - "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" című pályázaton nyerhetett 151 millió forintnyi uniós támogatást a 250 millió forintos fejlesztésre: a Somodor tározós öntözés kialakítására.

Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


